Slota szerit Magyarország irredenta

A Szlovák Nemzeti Párt szerint a pozsonyi kormánynak Brüsszelben javasolnia kellene, hogy Magyarország mindaddig ne tölthesse be az Európai Unió soros elnöki tisztségét, amíg fel nem hagy irredenta és nagymagyar törekvéseivel.

Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke pártja honlapján vasárnap megjelent közleményében úgy vélte, hogy Szlovákiának ezzel kellene tiltakoznia Sólyom László magyar köztársasági elnök szerbiai látogatásán tett kijelentései ellen.

„Sólyom kijelentése, miszerint a szlovákiai, szerbiai és romániai magyaroknak csak idegen nyelvként kellene tanulniuk az államnyelvet, igazolja a nagymagyar sovinizmus fokozódását” - áll a dokumentumban.

A Slota által vezetett tömörülés óva int az „etnikai tűzzel folytatott játéktól”, amely nem tartja tiszteletben az államok területi épségére és szuverenitására vonatkozó európai elveket.
„Az SNS-t komoly aggodalommal tölti el, hogy a gazdaságilag tönkrement, de revansista módon felkorbácsolt Magyarország tervszerűen viszályt szít a szomszédos államokkal, nem zárva ki a fegyveres konfliktust sem, főként Orbán Viktor kormányra kerülése után” - állítja Slota.

„Meglepett, hogy Sólyom elnök úr ilyen messzire ment el, és újra beavatkozik egy idegen állam belügyeibe” - jelentette ki a közszolgálati televízió vasárnapi vitaműsorában Pavol Hrusovsky, az ellenzéki Kereszténydemokrata Mozgalom alelnöke. Megjegyezte: szerinte Sólyomnak mint egy szomszédos ország elnökének azonban „politikai joga van” ehhez.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%