Szlovák neonácik tüntettek Pozsonyban
- Megjelent: 2010.03.14. 19:52|
- Frissült: 2010.03.14. 19:52
Hat személyt vettek őrizetbe vasárnap Pozsonyban, ahol délután két tüntetés is volt az első Szlovák Köztársaság (1939-1945) kikiáltásának 71. évfordulója alkalmával.
Az egyik nagygyűlés néhány száz résztvevője a fasizmus újjáéledése ellen tüntetett, míg a másik rendezvény valamivel nagyobb számú résztvevője az egykori fasiszta államot méltatta. A rendőrség a két tábort elzárta egymástól, incidens nem történt.
Az őrizetbe vett személyeket - a rendőrség nem közölte melyik táborba tartoznak - kihallgatták, majd szabadon engedték, közrend elleni szabálysértéssel gyanúsítják őket.
„A fasizmusnak, a totalitarizmusnak és a türelmetlenségnek nincs helye a mai Szlovákiában” - jelentette ki Fedor Gál ismert szociológus az elnöki palota előtt megtartott fasisztaellenes tüntetésen.
A másik, későbbi tüntetésen roma- és zsidóellenes kijelentések hangzottak el. Bírálták az Európai Uniót is, mert állítólag korlátozza Szlovákia önállóságát. Ez a tömeg a nagygyűlés befejezése után az elnöki palota elől a Márton-temetőbe vonult, ahol virágokat helyeztek el Josef Tiso, a háború alatti szlovák állam elnökének sírján.
A temetőbeli megemlékezés Marián Kotlebának, a Slovenská Pospolitost (Szlovák Testvériség) szellemi vezérének választási nagygyűlésévé alakult.
Dusan Caplovic kormányfőhelyettes nyilatkozatban ítélte el az első Szlovák Köztársaság híveinek tüntetését. Úgy vélekedett, hogy veszélyes emlékezetkiesésről van szó.