A kicsik kihasználták az alkalmat

Ahogy azt vasárnap Török Gábor politológus megjósolta, a pártok nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy miként lépnek fel ma, hiszen az ünnepi beszédeikkel alakíthatják a közvéleményt és egyébként kevés alkalmuk adódik erre. Az MDF és az LMP képviselői nemcsak az 1848-as forradalom hőseit méltatták, hanem Magyarország jelenlegi állapotáról beszéltek és a jövőre is utaltak.

A kicsik kihasználták az alkalmat
Az LMP azzal kezdte a megemlékezést, hogy szimbolikus gesztusként elültetett tizenkét fát, majd ismertette a párt 12 pontját, a VIII. kerületi Teleki téren. Ebben –az egykori szabadságharcosokhoz hasonlóan- a követeléseiket fogalmazták meg. Ezek közé sorolták a korrupció visszaszorítását, a romák és a nem romák közötti békés együttélés helyreállítását, a szegénységben élők leszakadásának megállítását és a demokráciába vetett bizalom helyreállítását.

Utána Schiffer András, a párt listavezetője kijelentette: "március 15. azt üzeni, hogy az öröknek hitt viszonyok megváltoztathatók, lehet változtatni Magyarország sorsán".

A budapesti Jókai téren megrendezett MDF ünnepségen, amin részt vett Dávid Ibolya pártelnök és Herényi Károly elnökhelyettes is, Bokros Lajos miniszterelnök-jelölt is változást sürgetett. „Ma Magyarországnak újra reformokra van szüksége. Ma nagyon úgy tűnik, hogy a pártok ismét négy évnyi semmittevésre akarják ítélni Magyarországot” – utalt az áprilisi választásokra a politikus.

A márciusi ifjakról is szót ejtett, „felelős, áldozatkész értelmiségieknek” nevezte őket, akik „162 évvel ezelőtt nem érték be saját "pecsenyéjük sütögetésével", saját "karrierjük" biztosításával”.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Láthatatlan híd
    Julie Orringer
    Láthatatlan híd
    4242 Ft
    Eredeti ár: 4990 Ft
    Megtakarítás: 15%