Meglepő élőlényeket találtak az Antarktiszon

Egy rákszerű állatra és egy medúzafélére bukkantak kutatók az Antarktisz közel kétszáz méteres jégtakarója alatt, ott, ahol legfeljebb pár mikroba létezését feltételezték volna.

A szokatlanul magas rendű élőlényeket egy 183 méter vastag antarktiszi jégtakaró alatt találták, amelyen az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA fúrt lyukat. A 20 centiméter átmérőjű résen leeresztettek egy videokamerát, amelybe a kutatók nagy meglepetésére belekapaszkodott egy, a garnélarákkal távoli rokonságban álló Lyssianasid amphipod, és sikerült elkapni egy csápot is, amely egy medúzáé lehet.

A felfedezéséről szóló videofelvételt szerdán mutatják be egy amerikai geofizikai konferencián.

A tudósok nem értik, hogy élhetnek ilyen fejlett élőlények olyan mostoha körülmények között, mint a Déli-sarkvidék vastag takarója alatti jéghideg, fény nélküli víz.

Felmerült, hogy az észlelt lények talán csak véletlenül vetődtek a jégtakaró alá az óceánból, de ezt a legtöbben elvetik, mert a legközelebbi nyílt tenger 20 kilométerre van a fúrt lyuktól, és egyébként is nagyon valószínűtlennek tűnik, hogy azon a parányi helyen, ahol a kamera felvételeket készített, rögtön két eltévedt állatba is beleakadjanak.

Rejtély, hogy mivel táplálkoznak e jég alatti lények. Mikrobák ugyan képesek az óceán bizonyos kémiai anyagaiból táplálékot előállítani, de egy olyan fejlett élőlény, mint az amfipoda, aligha.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     A bűnös
    Gerritsen Tess
    A bűnös
    2974 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%