Elnök maradhat Such György

A jelenlegi rádióelnök, Such György mandátumának meghosszabbítására tett javaslatot a Magyar Rádió kuratóriumi elnökségének kétharmada kedden.

Rangos Katalin, a testület szocialista elmondta, hogy a kuratóriumi elnökség döntésével újabb négy évre ajánlja meghosszabbítani a rádió jelenlegi elnökének mandátumát a nagykuratóriumnak. A civil delegáltakkal kiegészült elnökség, vagyis a nagykuratórium március 25-én dönt a javaslatról - tette hozzá.

Such György mandátuma egyébként július végén járna le, de a szocialisták, az MDF és az SZDSZ delegáltjainak szavazataival azt meghosszabbíthatják. A Fidesz-KDNP delegáltjai nem vettek részt a szavazáson - tájékoztatott Rangos Katalin. (Az MSZP, az MDF, és az SZDSZ összesen 10 tagot delegál a testületbe, a Fidesznek és a KDNP-nek öt képviselője van a kuratórium elnökségében.)
Az elnök szerint döntésük előkészített és törvényes volt; "az elnök és a kuratórium közötti viták dacára sem akartuk, hogy a rádió olyan sorsra jusson, mint a köztévé" - fűzte hozzá.

Gál András Levente, a kuratóriumi elnökség Fidesz által delegált elnökhelyettese hozzáfűzte, hogy azért nem vettek részt a szavazáson, mert méltatlannak és elfogadhatatlannak tartották az elnökválasztás előkészítetlenségét. Az alapvető kérdésekre nem kaptak választ az ülésen megjelent Such Györgytől, amit szintén sérelmeztek a Fidesz-KDNP-delegáltak. "A végső szót a nagykuratórium mondja ki" - emlékeztetett az elnökhelyettes.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%