Le akarta lőni élettársát egy férfi

Bántalmazta korábbi élettársát egy férfi, sőt megpróbált rálőni kedden délután Hódmezővásárhely belvárosában a nyílt utcán; a nő kórházba került, a gyanúsítottat elfogták.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság ügyeletére délután érkezett bejelentés, hogy egy negyvenéves helybéli nőre a belvárosban a nyílt utcán korábbi élettársa fegyverrel megpróbált rálőni, de mivel a pisztoly nem sült el, a gyanúsított földre teperte és fojtogatta a nőt - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Tuczakov Szilvána elmondta, hogy az áldozat eszméletét vesztette, sokkos állapotban szállították kórházba a mentők, támadója pedig elfutott a helyszínről.
Az elfogására induló járőrök a támadás helyszínétől néhány utcányira találtak rá a férfira, aki a rendőröket látva futva menekült. Rövid üldözés után elfogták, és ruházatának átvizsgálásakor a fegyver is előkerült - tudatta az őrnagy. Az ügyben emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás - közölte a szóvivő, hozzátéve, hogy a 41 éves férfi korábban erőszakos bűncselekmény miatt már volt büntetve.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%