Közeledik a Fidesz a Hit Gyülekezetéhez

A Hit Gyülekezete elfordult az MDF-től. A Fidesszel ellenben rendeződni látszik a viszony: „egyház-politikai kérdésekben” régóta folynak az egyeztetések - írja a Népszabadság.

A Fidesz (és a KDNP) képviselői az elmúlt években többször is konzultáltak a Hit Gyülekezetével „egyház-politikai kérdésekben” - írja a Népszabadság. Ezeken a megbeszéléseken a jobboldali politikusok érzékeltették, hogy ma már máshogyan ítélik meg a gyülekezet működését, mint a Fidesz kormányzása idején.

Megígérték, hogy újból kormányra kerülve egyeztetik majd az egyházakkal kapcsolatos törvényalkotási elképzeléseiket a gyülekezettel. Mindebből az is következik, hogy a Fidesz–KDNP környékéről – eltérően az 1998–2002 közötti időszaktól – nem indul politikai-vallási hadjárat a Hit Gyülekezete ellen.

A Hit Gyülekezete a negyedik legnagyobb egyház Magyarországon, több tízezer szavazót tud mozgósítani. A választások megnyeréséhez ennyi ember kevés, ahhoz viszont elég, hogy egy pártot átsegítsen az ötszázalékos küszöbön. A tavaly nyári EP-választáson nagyon sok tagjuk – elsősorban Bokros Lajos személye miatt –az MDF-et támogatta.

Túlzás lenne azt állítani, hogy a gyülekezet teljes gőzzel belevetette magát a kampányba, annyi azonban biztos, hogy nélküle az MDF nem szerzett volna mandátumot az Európai Parlamentben - írja a lap.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Láthatatlan híd
    Julie Orringer
    Láthatatlan híd
    4242 Ft
    Eredeti ár: 4990 Ft
    Megtakarítás: 15%