KDNP: elvonási tünetekkel küzd Gyurcsány

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint Gyurcsány Ferencnél "elvonási tünetek jelentkeztek, s ezért szervezett magának egy rendezvényt, ahová odacsődített kétezer nyugdíjast, hogy ünnepeltesse velük magát".

"Ha a korábbi kormányfő valóban komolyan gondolt volna bármifajta értékelést az elmúlt évekről, akkor szót ejtett volna a nokiás-dobozokról, és beszélt volna arról is, hová tették az ellopott közpénzt" - közölte az MDF szóvivője, Halász Zsuzsa,
a párt szóvivője Gyurcsány Ferenc országértékelő beszédére reagálva.

"Ha komolyan gondolta volna, felvilágosítást adott volna arról is, hogy milyen kapcsolatban állt Joav Blummal, akinek odaadta volna a velencei tópartot, felsorolta volna azon barátainak a nevét, akiket a kormányzati negyed beruházásánál helyzetbe hozott, és így tovább, és így tovább" - fogalmazott a szóvivő.

Gyurcsány Ferenc a Magyar Demokratikus Charta felkérésére tartott értékelő beszédében azt kérte a demokratáktól, a bizonytalanoktól és a csüggedőktől, hogy támogassák a Mesterházy Attila vezette MSZP-t. Úgy vélekedett, hogy a választással a küzdelemnek nem lesz vége.

A volt miniszterelnök azt is leszögezte, hogy jobb lett volna, hogy ha nem így lesz, de minden esélye megvan annak, hogy hárompárti legyen a parlament; ezzel a demokratáknak végül egyetlen képviselője lesz a parlamentben, ez pedig az MSZP.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     A bűnös
    Gerritsen Tess
    A bűnös
    2974 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%