A tényői gyilkos nem járt kezelésre
- Megjelent: 2010.03.19. 08:24|
- Frissült: 2010.03.19. 08:25
Nem járt pszichiátriai kezelésre a tényői gyilkos, csak orvosi tanácsot kért - írta pénteken a Kisalföld egy név nélkül nyilatkozó pszichológusra hivatkozva.
A pszichológus a lapnak elmondta: háromszor találkozott a férfival, aki hétfőn meggyilkolta két gyermekét és feleségét, majd magával is végzett. Az orvos hozzátette: azt javasolta a férfinak, hogy panaszai súlyosbodása esetén forduljon pszichiáterhez, mert gyógyszeres kezelésre lesz szüksége.
„Az alapján, amit a két fiatal elmondott nekem, s ahogy a férj viselkedett a tragédia előtt egy hónappal, nem volt okom mentőt hívni, hogy azonnal vigyék a kórházba, s tartsák bent ” - mondta az orvos.
Közölte: noha rákérdeztek, a férfi „inkább hárította, nem hozta külön szóba”, hogy évtizedekkel ezelőtt édesapja önkezével vetett véget életének.