Utolsó rohamra indulnak a kispártok

Közeleg az ajánlószelvények leadásának határideje. A nagy pártok már páholyban, a kisebbek az utolsó pillanatban is azért dolgoznak, hogy a választásoknak még legyen tétje számukra.

Utolsó rohamra indulnak a kispártok
Péntek délután négy óráig kell a pártoknak az Országos Választási Bizottsághoz eljuttatni az ajánlószelvényeket. Személyenként 750 darab érvényes ajánlás kell, hogy valaki jelöltté válhasson.

Az eddig is parlamenti bejutónak mért Fidesz, Jobbik, MSZP-trió várhatóan minden választókerületben elindul, a kispártoknak viszont nehezebb a dolga. A legfrissebb adatok szerint ugyan mind az LMP, mind az MDF képes lehet országos listát állítani, ám – úgy tűnik – lehetnek megyék, ahol nem lehet majd szavazni rájuk. Így viszont azokon a területeken kell jóval öt százalék felett teljesíteniük, ahol szerepelnek a szavazócédulán.

Az MDF-nél ráadásul az is rezgeti a parlamentbe jutáshoz kitűzött lécet, hogy nem dőlt még el, tudnak-e a fővárosban listát állítani. A budapestiek szavazata nélkül ugyanis esélytelenek lennének. Ehhez nyolc fővárosi körzetben kellene egyéni jelöltet állítaniuk.

A péntek délelőtti állás szerint egyébként az LMP és az MDF öt-öt megyében képtelen területi listát összehozni. László Róbert, a Political Capital választási szakértője az fn.hu megkeresésére elmondta, hogy várakozásai szerint a két párt még újabb megyékben is állít listát, de a péntek déli állás szerint az MDF-nek 5,9, az LMP-nek 6,04 százalékot kéne elérnie ott, ahol indulni tud, hogy meglegyen a parlamenti küszöb.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

    Szavazás

    Mihez kezdjünk, ha befagy a Duna?
    Kapcsolódó cikkünk>>

    0 (0%)
    0 (0%)
    0 (0%)
    0 (0%)
    0 (0%)
    0 (0%)
     Láthatatlan híd
    Julie Orringer
    Láthatatlan híd
    4242 Ft
    Eredeti ár: 4990 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%