Az MSZP különvéleménye

Az MSZP különvéleménnyel látja el az új Országgyűlés megalakulásához kapcsolódó politikai megállapodást - jelentette be Mesterházy Attila.

A frakcióvezető újságíróknak azt mondta: ezzel jelezni akarják, hogy szerintük az ellenzéki jogosítványokat a frakciókhoz kellett volna kötni és módosítani kellett volna a házszabály a vizsgálóbizottságokra, a politikai vitanapra, illetve a módosító indítványokra vonatkozó szabályait.

A politikai megállapodást várhatóan pénteken írják alá a parlamenti pártok.

Mesterházy hozzátette, hogy fenntartják a különvéleményüket a külügyi bizottság elnöki posztjával kapcsolatban is, miszerint a hagyományok alapján ezt a testületet ellenzéki politikusnak kellene vezetnie.

Mesterházy Attila a véleménykülönbségek közé sorolta azt is, kinek a feladata eljárni amiatt, hogy a Jobbik gárdaegyenruhára emlékeztető öltözetben vesz részt az alakuló ülésen. A Fidesz frakcióvezetője elugrott a felelősség elől és a köztársasági elnökre mutogat - fogalmazott.

Az MSZP azzal sem ért egyet, hogy a jobbikosok esküt tegyenek a koronánál. Magyarország nem királyság, hanem köztársaság - jegyezte meg, hozzátéve, hogy ez a köztársaság és a demokrácia eszméjével összeegyeztethetetlen. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy egyedül maradtak ezzel a véleményükkel.

Arra a kérdésre, hogy végül miért mondtak le a nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztjáról, azt válaszolta: próbáltak konstruktív magatartást tanúsítani, és - ha már választani kellett - fontosabbnak tartották az ország gazdasági-költségvetési helyzetét, mert ezen a területen felelős politikai magatartásra van szükség.

Mesterházy Attila jelezte: továbbra is aggodalommal tölti el őket, hogy nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztját a Jobbik töltheti be, hiszen szerinte Magyarország nemzeti érdekeit ez nem szolgálja.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%