Katona nem lehet politikus

A Fidesz megerősítené az alkotmányban, hogy rendvédelmi és fegyveres erők dolgozói ne vállalhassanak politikai szerepet.

Az alkotmánymódosítás javaslata szerint a Magyar Honvédség, a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai nem lehetnek tagjai pártnak, politikai tevékenységet nem folytathatnak és nem indulhatnak jelöltként választásokon a jogviszony megszűnését követő három évben.

Lázár János (Fidesz) kedden a Parlamentben kifejtette: a rendvédelmi szervekkel szemben jelentősen csökkent a bizalom, részben azért, mert ezek a szervek nem tudtak eltávolodni a politikától és több politikai megrendelést teljesítettek. Egy új rendőrség megszervezésére van szükség, amely képes az adófizetői igények kiszolgálására - mondta a képviselő az előterjesztés expozéjában. Hozzátette: ma az 1963-ban kialakított struktúra szerint működik a rendőrség és nem történt sem a szervezetben, sem a mentalitásban érdemi változás. Ez a javaslat az első lépés egy új irányzat felé - tette hozzá.

Bár az alkotmányban most is van a politikai szerepvállalás tiltására utalás, de a gyakorlatban ez nem érvényesül. Tisztában vannak azzal, hogy választójogi diszkrimináció a volt rendvédelmi dolgozók eltiltása a választásokon való indulástól, de ez Nyugat-Európában is bevált modell – tette hozzá.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Száguldó cirkusz 2011-2012
    Simon István
    Száguldó cirkusz 2011-2012
    4792 Ft
    Eredeti ár: 5990 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%