Kezdődhet az újjáépítés Edelényben

Minden készen áll Edelényben ahhoz, hogy megkezdődhessen az árvíz utáni újjáépítés, a szükséges rendeleteket a képviselő-testület szerdán, rendkívüli ülésen fogadta el, az árvízkárosultak pedig többféle támogatásban is részesülnek az elmúlt hetekben érkezett felajánlásokból - közölte a a Borsod megyei település polgármesteri hivatala.

A város képviselő-testülete az árvíz utáni helyreállításról szóló kormányhatározat végrehajtásához szükséges önkormányzati rendeletet elfogadta, Molnár Oszkár polgármester pedig már az alapdokumentum megjelenésének napján, múlt pénteken összehívta azokat a tulajdonosokat, akiknek a háza összedőlt, vagy az ingatlanát lakhatatlanná nyilvánították - írták a közleményben.

A újjáépítésre rendelkezésre álló idő rövidsége miatt úgy határoztak, hogy a szükséges eljárásokat, az építőanyagok beszerzését és a kivitelezést közösen végzik el a polgármesteri hivatal koordinálásával.

Szerdán az érintettek már a tervezőkkel egyeztettek arról: építkezni kívánnak vagy lakást vásárolni. Ez utóbbi lehetőséget egy-két tulajdonos választotta. A kivitelezést, amely a választott tervek engedélyeztetési eljárása után azonnal indul, elsősorban helyi építési vállalkozókra kívánják bízni.

Rendelet született az önkormányzat elkülönített számlaszámára érkezett pénzadományok elosztásáról is - közölte a polgármesteri hivatal.

Az árvíz sújtotta 313 ház tulajdonosai Molnár Oszkár javaslatára egyszeri 100-100 ezer forintos támogatásban részesülnek. A számlára érkező további adományokból már csak azok részesülhetnek, akiknek a házába is betört az áradat - írták.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%