Lemondott a Duna TV elnöke

Közös megegyezéssel távozik posztjáról Cselényi László, a Duna Televízió elnöke, döntésének hátterében a médiatörvény jövő csütörtökre tervezett elfogadása áll.

Lemondott a Duna TV elnöke
Az elnök és a Hungária Televízió Közalapítvány (HTVKA) kuratóriuma elnökségének döntése értelmében Cselényi László mandátuma elnökségének hatodik évében, július 22-ével, a médiatörvény parlamenti megszavazásának tervezett napján szűnik meg – közölte a Duna Televízió Zrt. és a Hungária Televízió Közalapítvány elnöksége. Az elnök távozását követően a Duna Televízió Zrt. irányítását A. Szabó Magda ügyvezető alelnökként látja el.

Lemondásának körülményeit és indokait hosszasan nem részletezte, de távozásának napját szimbolikusnak nevezte: június 22-e, az új médiatörvény - várható - elfogadásának napján áll félre. Ezzel a törvénnyel nagyon nem ért egyet - mondta Cselényi a televízió Közbeszéd című közéleti hírműsorában.

Amikor az emberrel folyamatosan közlik, hogy a jövőben nem tartanak igényt a szolgálataira, amikor elkezdődik a jégeső, először mogyoró-, aztán dió-, majd végül teniszlabda nagyságú, akkor félre kell állni – fogalmazott.

Az elnök a tévé függetlenségét félti a médiatörvénytől, amely az önálló gazdálkodás megszűnésének lesz az eredménye. A Duna tv gazdálkodásával kapcsolatban Cselényi nem akart belemenni "magyarázkodásba". A televízió által kötött szerződések nemcsak jogszerűek, hanem minden tekintetben az adó és a nézők érdekeit szolgálták - mondta.

Szabó László, a közalapítvány kuratóriumi elnökségének Fidesz által delegált tagja az MTI-nek elmondta, az elnöknek 42 havi végkielégítés járt volna, ám ezt a kuratórium hosszas vita után a felére csökkentette, így Cselényi László 21 havi végkielégítéssel távozhat az intézmény éléről.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%