Szalai Annamária: a médiacsomag kiállja az alkotmányossági próbát

A szakpolitikus a határon átnyúló média-együttműködés rendszerét is átgondolásra érdemesnek tartja, valamint támogatja az egyes közmédiumok szakmai önállóságát.

Az alkotmányossági próbát is kiállja majd a Fidesz médiacsomag-javaslatának tegnap elfogadott eleme - nyilatkozta a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában Szalai Annamária, a kormánypárt médiáért felelős szakpolitikusa arra reagálva, hogy az ellenzéki pártok közül több is jelezte, az alkotmánybírósához fordul az ügyben.

Hatékonyabb közpénzfelhasználás

Abban bízik, hogy a jelenlegi - átláthatatlan és pazarló - közpénzfelhasználás sokkal hatékonyabb módon történik majd a közmédia-szektorban. Ezen túlmenően jobb minőségű és hatékonyabb tájékoztatást remél az adófizetők számára.

Szalai az egyes médiumok szakmai önállósága mellett tenné le a voksot. Fontosnak tartja, hogy megrendelőkként önállóan működhessenek a jövőben is ezek az intézmények és önálló arculatuk legyen. Az önálló profil egyben azt is jelenti, hogy az eddigi párhuzamosságok megszűnhetnek a közmédiumok között - derült ki a nyilatkozatból.

Szerinte a határon túli médiaműhelyek megalakulását és fejlődését követő felívelés után az elmúlt években rohamosan leépült az együttműködési rendszer a magyarországi médiumokkal. "Vannak ma kihasználatlan műhelyek, teljesen elképesztő, hogy rengeteg ember ott hever parlagon, tudna dolgozni, mégsem használják ki ezeket a kapacitásokat" - érvelt.

Az Ab-hez fordul az LMP

A Lehet Más a Politika alkotmánybírósághoz fordul a médiatörvény-csomag csütörtökön elfogadott eleme miatt. A párt számítása szerint 22 ponton ütközik az alaptörvénnyel a csütörtökön elfogadott médiaszabályozás.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Láthatatlan híd
    Julie Orringer
    Láthatatlan híd
    4242 Ft
    Eredeti ár: 4990 Ft
    Megtakarítás: 15%