Utasszállítót akart eltéríteni egy férfi Moszkvában

Gépeltérítési kísérletet hiúsítottak meg a moszkvai Domogyedovo repülőtéren csütörtökön. A kommandós akcióban az utasoknak nem esett bajuk, senki sem sérült meg, a gépeltérítőt - egy 40 éves férfit - pedig őrizetbe vették - jelentette be az orosz belügyminisztérium.

A hivatalos közlés szerint moszkvai idő szerint 15 óra 45 perckor próbált meg eltéríteni egy férfi egy belföldi járatot, a Minyeralnije Vodiból - a Kaukázusból - Domogyedovóba érkezett repülőgépet. A gépeltérítőt a gépre feljutó, orvosoknak öltözött kommandósok fogták le.

A gép moszkvai leszállását követően az egyik utas azzal kereste meg a gép parancsnokát, hogy „értékes információja van a rendfenntartó szervek számára”. Ezt követően hoztak olyan döntést, hogy a repülőgépet tartalék parkolóhelyre irányítják. A gépeltérítő eközben találkozót követelt a sajtó és a fegyveres testületek képviselőivel, ugyanakkor megengedte, hogy orvosok jöjjenek fel a fedélzetre, amikor az egyik utas rosszul lett. Egészségügyi személyzetnek öltözve azonban rendőrök jutottak fel az utastérbe, és ártalmatlanná tették a férfit.

A gépeltérítés ügyében megindult a nyomozás, hamarosan döntés születhet a büntetőeljárás megindításáról is. Más részletek egyelőre nem ismeretesek.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     A másik férfi
    Ross McDonald
    A másik férfi
    2080 Ft
    Eredeti ár: 2600 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Hiányzó holttestek
    Colleen McCullough
    Hiányzó holttestek
    2400 Ft
    Eredeti ár: 3000 Ft
    Megtakarítás: 20%