Végzett a polgármesteri akadémia első évfolyama

Ötvennyolc polgármester és négy alpolgármester végezte el a polgármesteri akadémia tíz hónapos képzését. Az ezt tanúsító okleveleket pénteken adták át a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) közigazgatástudományi karán.

Magyarországon a legfelelősségteljesebb és egyben a legsokoldalúbb felkészültséget követelő szakma a polgármestereké - mondta az eseményen Molnár Gyula, Újbuda polgármestere, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke. Régóta igény van rá, hogy a polgármestereknek hiánypótló képzést hozzanak létre; a polgármesteri akadémiával ez most megvalósult. A program sikerére az lenne a legjobb bizonyíték, ha ősszel minden résztvevő, aki indul, megnyerné az önkormányzati választást - tette hozzá Molnár Gyula.

Imre Miklós, a BCE közigazgatástudományi karának dékánja a helyi közösségek fontosságára hívta fel a figyelmet: a gazdasági válság kevésbé sújtotta azokat az országokat, amelyekben jelentősebb szerep jut a közösségeknek. Hozzátette: a XXI. század fontos felismerése lett, hogy „a globális mellett a lokálist is támogatni kell".

A norvég önkormányzatok például szolgálhatnak a magyar települések számára - emelte ki Polgár Tamás, a norvég nagykövetség tanácsadója. Arról is tájékoztatott, hogy Norvégia a jövőben is több projektben szorosan együttműködik az EU-val, így Magyarországgal is.

Az eseményen a tavaly októberben elindított, az Önkormányzati kapacitásépítési program norvég tapasztalatok alapján 2009-2010 elnevezésű projekt keretében megvalósított képzést teljesítők vették át a BCE és TÖOSZ elismerő oklevelét. Az akadémiát elvégzők az ország valamennyi megyéjéből és a fővárosból is érkeztek.

A program befejeztével véglegesítik azt a tíz jegyzetet, amely az ősszel induló, újabb képzés háttéranyagául szolgál.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%