Megvannak az MSZP alkotmány-előkészítést segítő civil jelöltjei

Az MSZP a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségét, a Nyugdíjasok Országos Szövetségét, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségét, a Társadalmi Uniót és a Magyar Természetvédők Szövetségét jelölte meg olyan civil szervezetként, amelytől az alkotmány előkészítő eseti bizottság elnöke véleményt kérhet.

A közlemény szerint a megjelölt szervezetek a szociálisan veszélyeztetett társadalmi csoportok képviselői, illetve olyan szervezetek, amelyek azon munkálkodnak, hogy Magyarországon ne legyen esélyegyenlőtlenség, hogy ne csak jelene, hanem jövője is legyen az országnak.

A Magyar Szocialista Párt hangsúlyozza, hogy nem csupán az általa jelölt öt civil szervezettel veszi fel a kapcsolatot, hanem más fontos szervezettekkel is, hogy az ő véleményük is nyilvánosságra kerülhessen.

Korábban az LMP kezdeményezte, hogy minden frakció jelölhessen meg öt társadalmi szervezetet, amelytől véleményt kér az új alkotmány koncepciójáról az alkotmány-előkészítő eseti bizottság elnöke. Az LMP a Levegő Munkacsoportot, a Magyar Természetvédő Szövetséget, a Méltóságot Mindenkinek Mozgalmat, a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezetet és a Védegyletet jelölte meg.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%