Zsiros Zsolt és egy Kossuth téri tüntető lesz Kósa ellenfele

Zsiros Zsolt, az MSZP hajdú-bihari területi szövetségének elnöke, a debreceni önkormányzat MSZP-frakciójának jelenlegi vezetője lesz a szocialista párt polgármester-jelöltje a cívis városban az októberi önkormányzati választáson - ismertette ma Szathmári Károly a küldöttgyűlés pénteki döntését.

Szathmári Károlyt a küldöttek debreceni elnökké választottak. A korábbi elnök, Zsiros Zsolt azért mondott le, mert időközben a megyei területi szövetség elnökévé választották meg. Szathmári Károly tájékoztatása szerint a polgármester-jelölésnél a küldöttek két jelölt közül, többségi szavazással választották meg Zsiros Zsoltot az MSZP debreceni polgármester-jelöltjévé.
A szocialistákon kívül eddig két szervezet nevezte meg debreceni polgármester-jelöltjét.

A Fidesz Kósa Lajost indítja a posztért, aki már három ciklus óta a város polgármestere.

A Jobbik jelöltje pedig Ágoston Tibor, aki a debreceni Kossuth téri tüntetők egyik vezetője volt. Debrecenben 2006 őszétől több mint ezer napon át minden este demonstráltak a Kossuth téren a balliberális kormány, illetve Gyurcsány Ferenc távozását követelve.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     A prágai temető
    Umberto Eco
    A prágai temető
    3060 Ft
    Eredeti ár: 3600 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Mint az áradó folyó
    Paulo Coelho
    Mint az áradó folyó
    2967 Ft
    Eredeti ár: 3490 Ft
    Megtakarítás: 15%