2013. május 21. - Konstantin, András

Aktuális ajánlatok [x]

Facebook

Bihari szerint mindig lehet jobb

  • 2010.08.07. 06:31
  • |
  • Frissült: 2010.08.07. 06:28

Bihari Mihály szerint jórészt politikai vita folyik az államfő jogköréről; az alkotmánybíró alkotmányozási kényszerhelyzetet nem lát, de úgy véli, mindig lehet jobb alkotmányt csinálni - írja a Magyar Nemzet.

Bihari szerint mindig lehet jobb
A lapnak nyilatkozó alkotmánybíró lehetségesnek tartotta, hogy 1-2 év alatt új alkotmány szülessen. Azt mondta: rendelkezésre áll többek között az a 180 paragrafusból álló tervezet, amelyet 1994 és 1998 között egy 25 tagú parlamenti bizottság fogalmazott meg. "Most is azok a kérdések vetődnek fel, amiket akkor végiggondoltunk" - tette hozzá.

Az interjúban kifejtette azt is: az alkotmányozásban nincs követendő minta, vagy modell, amelyet át kellene venni, és úgy vélte, hatalmas kockázattal járna az új alkotmány népszavazásra bocsátása.

Bihari Mihály szerint a Szent Koronára utalásnak helye van az alkotmányban, az elméletnek azonban nem. Kifejtette azt is, hogy az új alaptörvénynek a lakhatás jogáról és a betegjogokról is rendelkeznie kellene - írja a lap.
  • 0
  • 0
  • 0
  • 0
  • 0
  • 0
  • 0
  • 0
  • 0
  • 0
Címkék:

Aktuális ajánlatok [x]