Tornádó söpört végig Diósjenőn

Tornádó söpört végig a Nógrád megyei Diósjenőn hétfőn, a viharos forgószél háztetőket bontott meg, fákat csavart ki, a fák villanyvezetékekre és autókra dőltek - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.

Tóth János független polgármester elmondta: a Tópart úti üdülőterület épületei károsodtak.

A tulajdonosok jelenleg a háztetőket fóliázzák, illetve megpróbálják pótolni a cserepeket - tette hozzá. Tájékoztatása szerint a házak egy része lakott, de sokan még csak most szereznek tudomást a károkról, és a következő napokban tudnak Diósjenőre utazni a helyreállítás miatt. Az üdülőrész melletti tanya kéményét ledöntötte, a melléképületek tetejét pedig megrongálta a szél - mondta.

Egy szerencsés esetről is beszámolt a falu vezetője, egy fiatal sofőrre és utasára rádőlt ugyanis egy fa, de egy mellettük lévő, szintén kidőlt fa visszafogta a fa esését, így nem történt sérülés.

Tóth János elmondta: a fákat már eltakarították a területről, de áram egyelőre nincs, az áramszolgáltató dolgozik a helyreállításon.

Mint közölte, hasonló viharkár 2008. március elsején érte a falut, akkor 35 lakóház és melléképületek rongálódtak meg a déli részen.

A Diósjenőn végigsöprő tornádó 30-40 fát csavart ki és tört ketté, több lakóház tetőhéjazatát megbontotta, a fák villanyvezetékekre, villanyoszlopokra és autóra dőltek - mondta korábban az MTI-nek Szeles Péter, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Kitelepítésre nem került sor, személyi sérülésről nincs tudomása a katasztrófavédelemnek - tette hozzá.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Hiányzó holttestek
    Colleen McCullough
    Hiányzó holttestek
    2400 Ft
    Eredeti ár: 3000 Ft
    Megtakarítás: 20%