Ingyenesek a miskolci IC-k
- Megjelent: 2010.08.17. 08:27|
- Frissült: 2010.08.17. 08:26
A viharos időjárás okozta károk miatt kedden 0 órától, a Budapest-Keleti pályaudvar és Budapest-Nyugati pályaudvar között közlekedő kör InterCity vonatok és a Budapest-Keleti pályaudvar és Miskolc között közlekedő hely- és pótjegyköteles vonatok helyjegy és pótjegy nélkül vehetők igénybe.
A már megváltott menetjegyeket, pót- és helyjegyeket augusztus 18-án, szerdán éjfélig kezelési költség levonása nélkül visszatérítik - közölte az fn.hu-val a MÁV.
A torlódások elkerülése érdekében - további intézkedésig - a Budapest–Miskolc–Budapest viszonylatú InterCity vonatok Füzesabony és Miskolc állomások között minden állomáson és megállóhelyen megállnak. A Füzesabony–Miskolc–Füzesabony viszonylatú személyvonatok nem közlekednek.
A Budapest–Miskolc vonalon, Mezőkövesd és Mezőkeresztes-Mezőnyárád állomások között az átvonuló vihar este hat órakor fákat döntött a vasúti pályára, leszakította a felsővezetékeket, kidöntötte a tartóoszlopokat. A MÁV szakemberei folyamatosan dolgoznak a hiba elhárításán, több felsővezeték-tartóoszlop is kidőlt a viharban. Hajnaltól dízelvonatatással egy vágányon megindult a forgalom, emiatt jelentős késésekre kell számítani. Várhatóan este 18 órára tudják helyreállítani mindkét vágányon a közlekedést, illetve a villamos vonatást.
A Miskolc–Nyíregyháza, illetve Sátoraljaújhely vonalszakaszon Felsőzsolca és Hernádnémeti-Bőcs között az éjjel a kidőlt fák leszakították a felsővezetéket Felsőzsolca és Hernádnémeti-Bőcs között. A helyreállítás folyamatos, de ezen a szakaszon jelenleg csak egy vágányon váltakozó irányban lehetséges a közlekedés, ezért további késések várhatók.
Gárdonynál átépítik a pályát
A Szombathely–Székesfehérvár vonalon Ajka és Devecser között pályaépítési munkák miatt előreláthatóan reggel 7 óráig vonatpótló buszok szállítják az utasokat. A Székesfehérvár – Tapolca vonalon Balatonfűzfő és Balatonkenese között gázolás miatt előreláthatóan 7 óráig a vonatok nem közlekednek.
A Budapest-Székesfehérvár vonalon módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok, mert Kápolnásnyék és Gárdony között, folytatódik a pálya átépítése. A Balaton északi vonalán közlekedő szerelvények közül több, kerülő útirányon, Pusztaszabolcson át közlekedik, és nem érinti Gárdony állomást. A csatlakozó vonalakon is módosítani kellett néhány vonat menetrendjén. Elutazás előtt tájékozódjanak az állomásokon elhelyezett hirdetményekről.
A Budapest–Pécs vonalon végzett pályafelújítási munkák miatt Pusztaszabolcs és Dombóvár között módosított menetrend szerint járnak a vonatok, továbbá Sárosd és Sárbogárd között vonatpótló buszok szállítják az utasokat ma éjjel.
A Kaposvár–Siófok vonalon az időjárás okozta pályahibák miatt módosított menetrendben közlekednek a vonatok, továbbá Kisbárapáti és Karád között vonatpótló buszok szállítják az utasokat. Andocs vasútállomás (Nagytoldipuszta) kiszolgálása érdekében a vonatpótló autóbuszokhoz, illetve autóbuszoktól ingázó kisbusz közlekedik.