Az ezredforduló táján Torgyán József bizalmasának számító kisgazda politikus 2001-ben még az Országgyűlés alelnöke volt, ám a posztról mennie kellett, mert kizárták a frakciójából. Korábban felvetődött, hogy átvegye a Torgyán által üresen hagyott agrárminiszteri széket, ám a parlamenti alelnökségtől már csak lefelé vitt az útja. Orbán Viktor ugyanis addig lebegtette a miniszteri kinevezést, hogy az érintett is rájött, nem lesz belőle kormánytag. „Bementem Orbán Viktorhoz és megmondtam, hogy inkább nem leszek miniszter” – emlékszik vissza Gyimóthy Géza, akivel tatai házában beszélgettünk.

Nyolc év, politika nélkül
Az 58 éves egykori kisgazda mára igazi kis gazda lett. Hétköznaponként már reggel hat előtt úton van a vasútállomásra, hogy egy órát zötykölődjön herceghalmi munkahelyére.
„Mikor a képviselőség után először mentem dolgozni, egy utas rácsodálkozott, hogy ’Alelnök úr, maga vonattal jár?’ Én megkérdeztem tőle, tudja-e, miért utaznak a közalkalmazottak másodosztályon. Mert harmadosztály nincs.”
Gyimóthy az FGKP 2002-es, megsemmisítő választási veresége után két hónapig volt állás nélkül („munka volt a kerttel, meg a házzal”), majd visszatért korábbi szakmájába, az állatok közé. Az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézetbe került, ahol főképp sertésekkel és racka juhokkal végeznek szaporodásbeli kísérleteket. Munkája változatos, hol szakmai napokat szervez, hol a sertések spermájának fagyaszthatóságával kapcsolatos kísérleteket végez. De olykor az is előfordul, hogy vasvillát ragad, és rakodik, amit épp rakni kell.
„Ma Magyarországon a fizikai munkának nincs becsülete. A fiatal politikusoknak azt kívánom, négy évre hagyják ott a parlamentet, menjenek el dolgozni, és naponta érezzék át, milyen érzés értéket teremteni a két kezükkel. Megváltozna az életük!”
MDF, FKGP, végeGyimóthy Gézának 1987-ben, Lakitelken változott meg az élete. Akkor és ott döntött úgy, hogy az apját – aki református pap volt – ért állami zaklatások miatt politizálni kezd. Az MDF után – agrármérnökként – az éledező kisgazdapártban találta meg a helyét. A földek reprivatizációja mellett kardoskodott, más kérdés, hogy Antall Józsefék inkább a licitálós kárpótlásban látták a jövőt.

Emléklap Lakitelekről
1994 már a Parlamentben találta, és huszonhatod magával vívta a csatákat a Horn Gyula vezette MSZP ellen. „Akkor huszonhatan ellenzékben többre mentünk, mint négy évvel később 48 fős kormánypártként” – idézi fel keserűen a múltat az egykori frakcióvezető-helyettes, aki az 1998-as pozícióosztáskor az Országgyűlés alelnöki posztjához jutott.
JátékvezetőAz első Orbán-kormány alatt csak a felállás változott, az összecsapások nem. „Az ülésteremben este szabadultak el leginkább az indulatok, amikor a tévé már nem közvetített. A legtöbbet Horn Gyulát és Bauer Tamást kellett fegyelmezni” – emlékszik vissza Gyimóthy. Aki azzal a meglepő módszerrel próbált rendet tartani, hogy a házszabály fedőlapjából egy sárga és egy piros lapra is készített másolatot, és – mint egy futballbíró – ezt mutatta fel a renitenseknek. „Bár két sárga ér egy pirosat, ki végül nem küldtem senkit” – mondja.
Az utókor ezeknek az összecsapásoknak köszönheti Torgyán József becenevét, a Pubit; Horn Gyula ugyanis így akarta – elmondása szerint kedveskedve – megszólítani az agrárminisztert. Gyimóthy úgy emlékszik, Torgyánt barátai sosem Pubizták, inkább elnök úr volt, vagy Jóska. „Én is megmaradtam Gézának.”
Krasznahorka„Parlamenti alelnökként feladatom volt a millenniumi országzászló átadása. Több mint ötven településen engem ért ez a megtiszteltetés, és a református neveltetésem miatt szívesen énekeltem is egy dalt. Ópusztaszeren a Krasznahorka híres várát adtam elő, aminek hallatán Pitti Katalin elkérte a kottámat, hogy ő is megtanulja.”
A nótás kedv abban is segített, hogy Gyimóthy hat képviselőtársával megalakította a parlament kórusát,
Szená-torok néven. Manapság pedig az általa gondnokolt református egyházmegyéhez tartozó 39 gyülekezet valamelyikében és az egyházi énekkarban jut lehetőséghez énekelni.
KiskertGyimóthy azok közé sorolja magát, akik nem szedték meg magukat a képviselőség alatt, és ez a nyolcvanas években épült házát elnézve hihető is. „Színházra nem költünk, sokat dolgozunk, valahogy megélünk” – mondja, miközben a kertben végigmutogatja a veteményest, a félméteres paradicsombokroktól a fejnyi káposztákig.

Kis gazdaság
Azt fájlalja csak, hogy a jelenlegi hatalom nem kér a szakmai tanácsokból. „A mostani politikai profizmus teljesen elszakította a politikai elitet az emberektől. Ez az igazi tragédia” – summáz Gyimóthy Géza, aki állítja, élete legboldogabb időszakát köszönheti annak, hogy 2002-ben - sokadmagával - Torgyán József őt is kizárta a kisgazdapárt székházából és ezzel a politikából.