Boross Péter nagyobb hatalmat adna a kormányfőnek

Az új Alkotmányban a kormányfőnek kellene kineveznie a Legfelsőbb Bíróság elnökét, az ombudsmanokat és a legfőbb ügyészt is - nyilatkozta a Népszabadságnak Boross Péter, az alkotmányozó testület tagja.

A volt MDF-es politikus azzal indokolta az elképzeléseit, hogy Sólyom László köztárasági elnök jelöltjét, Baka Andrást a képviselők csak a sokadik fordulóban választották meg legfőbb bírónak. "Indokolt tehát a kinevezési jog áthelyezése a miniszterelnökhöz" - mondta a Népszabadság újságírójának.

Boross Péter a Népszabadságnak nyilatkozva sürgeti az ügyészség kormány alá rendelését is, mert - ahogy fogalmazott - "a legfőbb ügyész úgyszólván már önálló hatalmi ág".

Az alkotmányozó testület tagja a Népszabadságnak célként a kormány, illetve a miniszterelnök akcióképességének erősítését nevezte meg. Szerinte ezt szolgálhatja az is, ha bizonyos területeken törvények helyett miniszterelnöki, illetve kormányrendeletekkel születne szabályozás.

A Népszabadság közlése szerint, ha valóra válnak a miniszterelnök más alkotmányozó tanácsadóinak az elképzelései, az új Alkotmányban már nem lesz benne a konstruktív bizalmatlansági indítvány, és a népszavazás intézményét is szűkítik.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Toxikoma - Tíz év drog vallomásai
    Szabó Győző
    Toxikoma - Tíz év drog vallomásai
    2392 Ft
    Eredeti ár: 2990 Ft
    Megtakarítás: 20%
     A prágai temető
    Umberto Eco
    A prágai temető
    3060 Ft
    Eredeti ár: 3600 Ft
    Megtakarítás: 15%