Nyolc lakást adtak át az árvízkárosultaknak
- Megjelent: 2010.08.31. 18:36|
- Frissült: 2010.08.31. 18:36
Az észak-magyarországi térség árvíz által leginkább sújtott településén, a Miskolchoz közeli Felsőzsolcán Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter adta át kedden azt a nyolclakásos lakóparkot, amely elsőként készült el az árvízkárosultaknak.
A Nemzeti Összefogás Fuvarozói Fórum felajánlásából alig több mint egy hónap alatt épült fel a felsőzsolcai családok számára tervezett lakópark, és kedden vehették birtokba azok az árvízkárosultak, akik csak rászorultsági alapon juthattak új otthonhoz.
A nyolclakásos lakóparkot Matolcsy György, Wáberer György, a Nemzeti Összefogás Fuvarozói Fórum alapítója, Fehér Attila, Felsőzsolca polgármestere és Scheer Sándor, a kivitelező Market Zrt. vezérigazgatója adta át.
A nemzetgazdasági miniszter azt mondta, ezeknek a lakásoknak az átadása is bizonyítja, hogy ilyen rövid idő alatt is fel lehet építeni otthonokat, és október végéig valamennyi árvízkárosult lakhatási feltétele megteremtődhet.