Vádat emeltek az arab pénzváltók gyilkosai ellen

Nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Budapesti Nyomozó Ügyészség nyolc férfival szemben, akik a vád szerint megtámadtak és kiraboltak két arab pénzváltót a fővárosban.

A közlemény szerint egy E. Gábor nevű gyanúsított (aki a bűncselekmények elkövetésekor hivatásos rendőrként teljesített szolgálatot) megállapodott két férfival, hogy olyan arab származású pénzváltók ellen követnek el rablásokat, akikről feltételezték, hogy nem tesznek majd feljelentést. A vád szerint a férfiak abban is megállapodtak, hogy egy-egy bűncselekmény elkövetéséhez az ismeretségi körükből más személyek segítségét is igénybe veszik.

A gyanúsítottak közül négyen tavaly júliusban a X. kerületben megtámadtak egy egyiptomi pénzváltót, akitől 7,5 millió forintnak megfelelő összegű készpénzt tulajdonítottak el; a sértett a támadásban zúzódásokat szenvedett. Tavaly decemberben pedig két gyanúsított egy XVIII. kerületi panelház lépcsőjében támadt meg egy pénzváltót, akit E. Gábor lelőtt és 45 ezer USD-t zsákmányolva elmenekültek.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%