Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a kínai gyilkos ellen

Kiadták a nemzetközi elfogatóparancsot az ellen a kínai Zhao Fei ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy múlt szombaton megölt egy a norvég lányt Budapesten, a VII. kerületi Hársfa utca egyik szállójában.

A BRFK Életvédelmi Osztályának vezetője, Szigeti József csütörtökön jelentette be, hogy kamerafelvétel is igazolja azt a feltételezést, miszerint a kínai férfi követte el a bűncselekmény.

Elmondta azt is, hogy a legutóbbi információjuk az, hogy Csao Fej Ferihegyen keresztül elhagyta az országot még a bűncselekmény napján, de azt nem árulta el, hogy hova távozott.

A Bors szerdai számában azt írta, a lány holttestét néhány órával azután találták meg, hogy korábbi szerelme "beismerő vallomásnak beillő" üzenetet írt Facebook-adatlapján: "Nem akartalak bántani... Ha meghalok, remélem, újra találkozunk, és együtt leszünk". Oslói újságok értesülései szerint a 21 éves lány szakított barátjával, majd a nyarat Londonban töltötte, és nemrég utazott vissza Budapestre.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Négy lövés
    Janet Evanovich
    Négy lövés
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     A másik férfi
    Ross McDonald
    A másik férfi
    2080 Ft
    Eredeti ár: 2600 Ft
    Megtakarítás: 20%