Elhatárolódik a Fidesz a kónyi szereplőktől

A Fidesz hétfőn elhatárolódott a stop.hu portálon vasárnap megjelent hangfelvétel tartalmától, illetve szereplőitől.

Az interneten fellelhető hanganyag tanúsága szerint Ágoston Tamás kónyi képviselőjelölt és Németh Marica kónyi polgármesterjelölt az Állami Számvevőszéket (ÁSZ) akarták felhasználni ellenfeleik lejáratásához, ennek érdekében pedig Gyopáros Alpár csornai országgyűlési képviselővel is felvették a kapcsolatot.

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a Fidesz elutasítja ezt a magatartást, "szó se lehet arról, hogy bárki (...) befolyásolja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálati menetrendjét".

Hozzátette: a felvételen hallható személyeket nem a Fidesz, hanem a kormánypárttal választási együttműködésben álló Összefogás Kónyért nevű szervezet jelölte az önkormányzati választásra, pártja azonban a fentiek miatt hivatalosan is megtiltja a Fidesz nevének, illetve logójának felhasználását a szervezetek számára.

A sajtótájékoztatón szintén részt vevő Gyopáros Alpár (Fidesz) cáfolta, hogy az üggyel összefüggésben beszélgetett volna a felvételen hallható jelöltekkel.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     A bűnös
    Gerritsen Tess
    A bűnös
    2974 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 15%
     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%