MSZP: páratlan politikai zsarolási kísérlet

A harmadik Magyar Köztársaság húszéves történetben is páratlan zsarolási kísérletnek nevezte Molnár Csaba, az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei elnöke azt a hangfelvételt, amelyen helyi fideszes politikusok arról beszélnek, hogy állami számvevőszéki vizsgálattal kellene kiütni a posztjáról a falu polgármesterét.

Molnár Csaba szerint "a hangfelvétel arról is szól, az egész ország területén lennének ilyen kísérletek"; szerinte a történet nem csupán politikailag megengedhetetlen magatartást rejt magában, de akár a büntető törvénykönyv egyes rendelkezéseibe is ütközhet.

"Úgy tűnik, hogy egy alaposan megtervezett, gátlástalanul megszervezett, alvilági módon konspirált akcióról van szó" - értékelt a politikus.

reagált az ÁSZ

Az Állami Számvevőszék az Országgyűlés pénzügyi, gazdasági ellenőrző szerve, csak az Országgyűlésnek és a törvényeknek van alárendelve. Az ÁSZ saját ellenőrzési terve szerint végzi a munkáját. Indokolt esetben lehetőség van az Ellenőrzési Terv módosítására. A Számvevőszék elnöke országgyűlési határozat alapján köteles ellenőrzést végezni, egyéb évközi bejelentés alapján az elnöknek mérlegelési joga van, hogy figyelembe veszi-e a kérést, módosítja-e az ellenőrzési tervet, vagy egy már betervezett vizsgálat ellenőrzési programját egészíti-e ki. Az ÁSZ az ellenőrzéseit a korábban megszokott módon, szigorú szakmai standardok alapján végzi. Munkáját és figyelmét a törvények betartásának ellenőrzésére szenteli.



Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Száguldó cirkusz 2011-2012
    Simon István
    Száguldó cirkusz 2011-2012
    4792 Ft
    Eredeti ár: 5990 Ft
    Megtakarítás: 20%
     A másik férfi
    Ross McDonald
    A másik férfi
    2080 Ft
    Eredeti ár: 2600 Ft
    Megtakarítás: 20%