Újabb információk az Orbán-beszédről

Orbán Viktor szerint lehetnek majd "dezertőrök" a Fidesz-frakción belül - információk a beengedett jobboldali, s a be nem engedett nem jobboldali lapok cikkei alapján.

Orbán Viktor Kötcsén a polgári pikniken nem titkolta: "nagy csata, nagy harcok lesznek" a 2011-es költségvetés körül, akár a Fidesz-frakción belül is, és lehetnek "dezertőrök", azaz kiszavazók - a Népszabadság szerint hallgatósága így interpretálta a miniszterelnök beszédét. A lapot nem engedték be a rendezvényre, így a miniszterelnök hallgatóságát interjúvolták meg utólag.

A Népszabadság hétfői cikke szerint Orbán Viktor közölte: 2011-ben a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása, ennek kell mindent alárendelni. Ennek érdekében a megfelelő megállapodásokat meg kell kötni. Azt a miniszterelnök nem mondta, hogy akivel megállapodást köt a kormány, az az IMF lenne - írta a napilap.

A Magyar Nemzet hétfői számában megjelent cikk szerint Orbán Viktor azt mondta, hogy még az idén meg kell tenni minden olyan lépést, amely a gazdaság 2011-es beindításához szükséges, mivel erre egy évvel később már nem lesz lehetőségük. Ezt csak olyan harcban lehet megvívni, amely hatással lehet a kormánypártokra, és azok parlamenti frakcióira is - fogalmazott. Közölte, hogy az új alkotmány elfogadásához szintén kétharmados parlamenti többségre lesz szükségük, ezért a "megtépázott költségvetési vita után" tavaszig erre is sort kell keríteni, mivel ezt követően "olyan konfliktusok lesznek, amelyek az elfogadtatás képességét is folyamatosan gyengíteni fogják".

A Magyar Hírlap cikke szerint a miniszterelnök azt is mondta, hogy az új politika kétharmados többsége mögött a polgári középosztály és az alacsonyabb státusú tömegek szövetsége áll. Ezt a szövetséget fent kell tartani, miközben át kell építeni az egész gazdasági rendszert, s ezermilliárdokat kell kivonni a gazdaságból, hogy az adósságokat törleszteni tudják - közölte.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem egykulcsos adót, hanem minden idők legalacsonyabb adókulcsát vezetik be. Mint kifejtette, ezzel senki nem jár majd rosszabbul: az alacsonyabb keresetűek fizetésükből sokkal kevesebbet adóznak majd, mint a gazdagabbak.

Orbán Viktor közölte azt is, hogy a nemzeti bank, a mostani vezetőjével az élen kampányt folytatott a devizában történő eladósodás mellett, és nyomás alá helyezték azokat a bankokat, amelyek nem akartak ebben részt venni. Szerinte a nemzeti bank vezetését és elnökét a legsúlyosabb szociális, politikai felelősség terheli a mostani helyzetért.

Közölte: meghosszabbítják az áprilisig tartó kilakoltatási moratóriumot, lehetővé teszik az előtörlesztést, és pénzügyi konstrukciókat ajánlanak fel a hitelezőknek és a hiteleseknek is - olvasható a Magyar Hírlapban.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%