Látogatórekord volt a Zsidó Nyári Fesztiválon

Látogatottsági rekordot döntött idén a Zsidó Nyári Fesztivál. A hétfőn véget ért fővárosi programsorozatra több mint 120 ezer magyar és külföldi vendég volt kíváncsi.

A másfél hét alatt 52 programot és csaknem négyszáz művészt felvonultató fesztivál hétfő este Gavriel Lipkind világhírű csellóművész és a Nemzeti Filharmonikusok muzsikusaiból alakult Grazioso Kamarazenekar koncertjével ért véget. Programjukban szerepelt többek között Ezio Bosso Mózes című művének ősbemutatója, amelyről lemezfelvétel is készült a Rumbach utcai zsinagógában.

A tíznapos összművészeti fesztivál szabadtéri programjai, valamint a Dohány utcai zsinagóga, az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Rumbach utcai zsinagóga rendezvényei iránt minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés - adott gyorsmérleget Vadas Vera igazgató, aki szerint a fesztivál látogatóinak száma meghaladta a 120 ezret.

Elmondta, hogy idei költségvetésük 98 millió forint volt, amelynek 47 százalékát a jegybevételekből, 37 százalékát állami támogatásból, a fennmaradó részt pedig saját erőből, illetve cégek támogatásából finanszírozták.

A legsikeresebb programokat sorolva kiemelte: a Syma csarnokban vasárnap több ezer fiatal ünnepelte a világhírű haszid reggae és rapper sztárt Matisyahut, aki először járt Budapesten. Kiemelkedően nagy sikert aratott az izraeli Beer-Sheva Színház Piaf című előadása, valamint a Dés László életművéből összeállított koncertsorozat is.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Suszter, szabó, baka, kém
    John le Carré
    Suszter, szabó, baka, kém
    2448 Ft
    Eredeti ár: 2880 Ft
    Megtakarítás: 15%