Mesterházy: az MSZP nem ér el átütő eredményt
- Megjelent: 2010.09.07. 06:49|
- Frissült: 2010.09.07. 06:51
Az októberi választás lesz a pont annak a folyamatnak a végén, amely lezárja az MSZP kormányzásának korszakát - jelentette ki Mesterházy Attila. Az MSZP elnöke tudja, hogy az önkormányzati választásokon még nem fognak átütő eredményt elérni a szocialisták - írta a Népszabadság.
Mesterházy szerint nyolc év kormányzás után valóban nehéz rögtön hiteles ellenzéknek lenni, de a szocialistákra visszamutogatni sem lehet örökké. Az igazság pillanata a jövő évi költségvetés benyújtásakor jön el. A választók is érteni fogják: az MSZP lehet, hogy sok mindent elrontott, de meg is büntették érte, leváltották a hatalomból. Felelős döntési helyzetben most a Fidesz és Orbán Viktor van, a számonkérés pedig őket is el fogja érni - fogalmazott.
A pártelnök kiemelte, hogy a kormánypártok az elmúlt száz napban egyre-másra terjesztették be a törvényjavaslatokat, módot sem adva arra, hogy az ellenzék érdemi észrevételeit megtehesse. Ennek vége - tette hozzá. Az MSZP ősztől kezdeményezőbb lesz a törvénykezési folyamatban.
Szerinte nem véletlen, hogy Orbán Viktor is sürgeti az alkotmányozási folyamatot; gyorsan le akarja zárni a dolgot, mielőtt esne a népszerűsége.
Október harmadikán a lehető legjobb eredményt akarjuk elérni, de a politika általános törvényei alapján most még nem számítunk áttörésre - fogalmazott a pártelnök.