Eltussolták a bűncselekményeket a pszichiátrián
- Megjelent: 2010.09.09. 06:47|
- Frissült: 2010.09.09. 06:47
Jegyzőkönyvek készültek a kiskunhalasi pszichiátrián történt embertelen verésekről, a homoszexuális erőszakról, az intézet vezetője mégsem tett lépéseket, lényegében eltussolta a történteket - írta a Magyar Nemzet.
A cikk szerint újra az intézményben dolgozik az a három férfi, akiket az ügyészség a gondjaikra bízott, szellemileg sérült emberek ellen elkövetett különböző bűncselekményekkel vádol.
A pszichiátriai intézet eközben azzal vádolja az ügyészséget, hogy a nyomozás során kihallgatott tanúkat csokoládéval és cigarettával bírta rá a terhelő vallomások megtételére - olvasható a napilapban.
A Magyar Nemzet felidézte: januárban két olyan ápolónő feljelentése nyomán indult nyomozás a kiskunhalasi pszichiátrián, akik azt állították, hogy több ápoló rendszeresen veri az ott kezelteket, valamint különböző szexuális műsorok előadására veszik rá őket.