Vádat emeltek a gárda volt főkapitánya ellen

Bíróság elé áll Kiss Róbert, a Magyar Gárda volt főkapitánya, miután vádat emeltek ellene hatósági rendelkezés elleni izgatás bűntette és egyesülési joggal visszaélés vétsége miatt - tudta meg a Népszava.

A cikk szerint Kiss mellett két gárdistát társtettesként ugyanezzel vádolnak, a "feloszlatott Magyar Gárda helyett létrejött Új Magyar Gárda Mozgalom megalapításában és működtetésében kifejtett tevékenységük miatt".

Az ügy előzménye, hogy tavaly július 2-án a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen feloszlatta a gárdát, de tagjai két nappal később már rendezvényt tartottak, egy hét elteltével pedig Kiss Róbert felhívására újjáalakították a szervezetet. A rendőrségi eljárás azonnal megindult, és a nyomozás végén a hatóság arra jutott, hogy Kiss a rendezvényeken beszédeivel, magatartásával a jogerős bírói ítélettel szembeni általános engedetlenségre szólított fel - olvasható a napilapban.

A Népszava információi szerint rendőrség megállapította azt is, hogy Kiss működtette tovább a szervezetet. A két tény együttesen megalapozta a gyanúsításokat.

A rendőrség áprilisban zárta le a nyomozást, és adta át az ügyet a vádhatóságnak, amely nemrég emelt vádat. Az ügyet a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalja majd, de tárgyalási napot még nem tűztek ki - olvasható a cikkben.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Láthatatlan híd
    Julie Orringer
    Láthatatlan híd
    4242 Ft
    Eredeti ár: 4990 Ft
    Megtakarítás: 15%