Gereblyéző haltolvajok buktak le
- Megjelent: 2010.09.10. 10:48|
- Frissült: 2010.09.10. 10:48
Tiltott módszerrel, gereblyézéssel zsákmányolt mintegy ötven kilogramm halat akart ellopni két szegedi orvhorgász; állatkínzás és lopás miatt büntetőeljárás indult ellenük - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken.
Szenti Szabolcs elmondta: a 21 és 30 éves sándorfalvai férfit a halastó biztonsági szolgálata érte tetten. A két gyanúsított hármas horgokkal fogott ki több mint ötven kilogramm halat, amelyet zsákokba, illetve táskákba raktak. Azt vallották, hogy "egy kis pénzt" szerettek volna keresni a halak eladásával. A Szegedi Rendőrkapitányság indított ellenük büntetőeljárást.
A gereblyézés 2004 májusától bűncselekménynek minősül; a tiltott halászattal elkövetett állatkínzás vétségéért akár két évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. A gereblyéző orvhorgászok hármashorgokat vagy száruknál összeerősített, nagyobb méretű horgokat húznak, rángatnak a vízfenék felett. A horgok beleakadnak az állatok testébe, és így húzzák ki a halakat a partra vagy csónakba - olvasható a horgász.hu portálon.