Átvágták az olajiszap gátját

Olajiszap, illetve szennyezett víz kerülhetett a Heves megyei Demjén határában folyó Laskó patakba, miután ismeretlenek átvágták a Mol ötezer tonna olajiszapot tartalmazó lerakóhelyét - olvasható a Heves Megyei Hírlapban. A társaság a lap több állítását tételesen cáfolja.

A 70-es évekre visszanyúló, az úgynevezett Ördögárokban felgyűlt szennyezés felszámolására, többszöri határidő-módosítás után 2011. december 31-ig kapott haladékot az olajtársaság az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőségtől.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság környezetkárosítás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen, egyben értesítették a történtekről az illetékes környezetvédelmi felügyelőséget.


Cáfol a Mol

A Mol Nyrt. szerint nem kerülhetett olajiszap, illetve szennyezett víz a Heves megyei Demjén határában folyó Laskó patakba.

A Mol elismerte, hogy kármentesítést folytat a területen, de határozottan cáfolta közleményében, hogy szennyeződés került volna a környezetbe.

A Mol szerint téves a cikk azon állítása is, amely szerint „a Mol a '70-es évektől kezdődően hozott létre illegális olajiszap-lerakóhelyet”, mivel a területen nem volt semmiféle iszaplerakóhely, különösen nem illegális.

A Mol közleménye szerint a 60-as években és a 70-es évek elején az akkori jogszabályoknak megfelelően, az Észak-Magyarországi Vízügyi Igazgatóság engedélyével, a szénhidrogén termeléshez kapcsolódóan leválasztott kísérővíz kezelését végezték itt.

Majd 1977-től a vízelvezetés ezen módja teljes egészében megszűnt, az Ördögárok irányába vízelvezetés nem történt, a kísérővíz teljes mennyiségét visszasajtolták.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Forró szerelem
    Carly Phillips
    Forró szerelem
    2239 Ft
    Eredeti ár: 2799 Ft
    Megtakarítás: 20%
     Ház kilátással
    Katie Fforde
    Ház kilátással
    2799 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 20%