2014. április 23. - Béla, Adalbert

Aktuális ajánlatok [x]


Facebook

Kovács: Nem gettó, nem csődfalva

Azt mondja Róna Péter közgazdász, hogy a devizahiteleseken áll vagy bukik a kormány jövője. Egyetért az állítással?

Róna Péter - részben önjelölt módon – újabban számos területen fejti ki a véleményét. Nem tisztem minősíteni őt.

Hagyjuk akkor a személyt. Azzal egyetért, hogy a kormány jövője a devizahiteleseken múlik?

Egy elemzőnek könnyű sarkos megállapításokra kifuttatni egy ország, egy párt, egy kormány jövőjével kapcsolatos kérdéseket. Szerintem ennél bonyolultabb problémával állunk szemben. A kormány kiemelten kezeli a devizahitelesek ügyét. Tavaly május óta sorra jöttek a helyzet kezelését célzó döntések a kilakoltatási moratóriummal, az ötpontos otthonmentési akciótervvel, és most a szociális családiház-építési programmal.

A devizahitelesek a múlt hét óta élhetnek az árfolyamrögzítés lehetőségével, ám egyelőre csekély az érdeklődés. Például az OTP több tízezer devizaalapú lakáshitelt tart nyilván, ám az első napokban mindössze néhány tucatnyian érdeklődtek a fiókjaikban. Csalódott?

Most akkor minden kérdésben meg fog jelenni egy ilyen érzelmi viszonyulást, túlzó-fokozó jelzőt tartalmazó elem?

Csak ha indokolt.

Nem élem meg csalódásként a történteket, pár nap alapján egyébként sem szabad következtetéseket levonni. A jogosultak december végéig dönthetik el, élnek-e a lehetőséggel. Mi azt gondoljuk: a lehető legjobb megoldást kínáljuk a bajbajutottaknak.


Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Lénárd Mariann főtitkár a Banki Hitel Károsultjainak Egyesületétől már korábban jelezte: minimális lesz az érdeklődés, mert szerinte a banki hitelesek többsége tisztában van vele, hogy szinte törleszthetetlen adósság szakadna rá a három év fixált árfolyam után.

Az árfolyamgát konstrukciója tiszta és átlátható. A különbözet gyűjtőszámlára kerül, ahol a lehető legkedvezőbb feltételekkel, forintalapon kamatozik. Ennél jobb megoldás a mai piacon elképzelhetetlen.

Ön a kormányzati kommunikációért felelős politikus. Szakmai csemege az ócsai szociális lakásépítési program kommunikálása; csupán azt az üzenetet kell áttolni a médián, hogy a jó kormány fedelet ad számos hitelesnek.

Nem gondolom, hogy ebben a keserű ügyben csemegézésről lehetne beszélni.

Megint használt egy rossz szót: a csemegét. Nem gondolom, hogy ebben a keserű ügyben csemegézésről lehetne beszélni. És már előre visszautasítom az olyan típusú megközelítéseket, amelyek gettóról, csődfalváról számolnak be. Ugyanis az ilyen megfogalmazások még csak nem is a kormányt, hanem a szerencsétlen bajbajutottakat minősítik. Az én megközelítésem az: a kormány senkinek sem engedi el a kezét, inkább lehetőséget ad az újrakezdésre. Mi otthonokat teremtünk.

Kommunikációsként hogyan kezelhető, hogy a bajbajutottak közül is sokan legettózzák a megálmodott ócsai lakóparkot? Úgy élik meg, a politika hibájából veszítik el otthonukat, és most a politika akarja őket gettóba zárni.

Megértem az elkeseredettséget. De arra azért felhívom a figyelmet, hogy nem volt kötelező eladósodni. Más kérdés, hogy az előző politikai vezetés semmit nem tett annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a veszélyekre.

Miképpen az ellenzék sem.

Maradjunk annyiban, hogy az viseli a felelősséget, aki kormányon van. Azért terjedhettek el a devizahitelek, mert a szocialisták megszüntették a forintalapú, támogatott lakáshiteleket, ezzel tolva rossz pályára százezreket. Ami ma sokkal többe kerül az országnak, mintha maradtak volna a támogatott lakáshitelek.

Ön sejtette annak idején, hogy ekkorát változik a forint-frank árfolyam?

Nekem is van devizahitelem, kalkuláltam, mielőtt felvettem, és tisztában voltam vele, milyen veszélyekkel nézek szembe.

A PSZÁF jelentése szerint június végén 142 358 jelzálogadósnak volt kilencven napon túli tartozása. Ehhez képest csepp a tengerben az Ócsára tervezett ötszáz lakás, amiből az első ütemben ráadásul mindössze nyolcvanat húznak föl. Egy a háromszázhoz.

Téves az összevetés, ezért nem jön ki jó eredmény. A szociális családiház-építési program azoknak kínál utolsó esélyt, akik az összes védőhálón áthullottak. Komplex rendszert konstruáltunk: az eszközkezelő, az önkormányzati bérlakások, valamint az ötpontos adósmentő tervben foglaltak szerepe gátat szabni a bajnak. A 142 ezer érintett nem mindegyike fog a szociális családiház-építési programra szorulni.

A háromszázad meg a „nem mindegyike” elég messze áll egymástól.

Akik Ócsán kapnak majd lakást, azoknak a bank már nagy valószínűséggel elárverezte az ingatlanját.

Ha szükség lesz rá, az ország más területein is indul hasonló program.

Tekinthető jó részt kormányzati píárnak ez a nyolcvan plusz négyszázhúsz lakás a hozzárendelt 775 millió, illetve mintegy ötmilliárd forinttal?

Arra kérem, semmiképpen ne tekintse annak. Mert az legalább annyira sértő, mint valakit azzal vádolni, hogy gettóba zárják. Ilyen értelemben nevezhetné píárakciónak, ami Kolontáron vagy Devecserben, vagy éppen az észak-magyarországi árvíz kapcsán történt a helyreállítási munkák során.


Ki kerülhet majd Ócsára?

Egyéni döntésen és az eszközkezelő határozatán múlik a költözés.

Mi lesz az odakerülők eredeti ingatlanjaival?

Akik Ócsán kapnak majd lakást, azoknak a bank már nagy valószínűséggel elárverezte az ingatlanját.


Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Azzal kalkuláltak, hogy ha sok, a bankok által elárverezett lakás jut a piacra, az lenyomja az árakat, ami mellett nincs az a költséghatékony, közbeszereztetett kormányzati építkezés, ami képes legalább az eredeti ingatlanok áráért „pótlakást” építeni. Ez esetben semmi értelme nem volna az akciónak.

Ötpontos akciótervünkben pontosan ezért kvóta szabályozza az árverezésre kerülhető lakásmennyiséget.

Tudni már, ki építheti meg a nyolcvan plusz négyszázhúsz ócsai lakást?

A Belügyminisztérium felügyelete alatt folyik majd az építkezés, és a kiemelt projekthez illeszkedően gyorsított központi közbeszerzési eljárás lesz rá.

Bukodi Károly, Ócsa polgármestere mondja, hogy bővíteniük kell az óvodai-iskolai kapacitást, de „ehhez a saját források vélhetően nem lesznek elegendőek”.

A kormány biztosítja a kellő forrásokat.

Szekeres Imre kilencpontos javaslattal állt elő a minap. A szocialista politikus szerint egyebek mellett közös ingatlanalapra van szükség. Azt is kijelentette: próbálná rávenni a bankokat, mondjanak le az ingatlanok értékét meghaladó követeléseikről. Ön támogatja Szekeres ötleteit?

A szocialisták feltalálták a meleg vizet, ugyanis javaslataik jelentős része hamarosan életbe lép.
A szocialisták feltalálták a meleg vizet, ugyanis javaslataik jelentős része hamarosan életbe lép.


Az csak jó, ha egy ilyen fontos kérdésben egyetért a két legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező párt.

Mi hosszú, kemény hónapokon keresztül készítettük elő, tárgyaltuk végig a bankokkal a lépéseinket, a szocialisták meg most egyszer csak előálltak az ötleteikkel. Ráadásul a feltételezésekből kiinduló javaslataik hónapokkal vetnék vissza a megoldást, hiszen egy döntést elő kell készíteni, le kell tárgyalni, fel kell mérni a hatását. Ha az MSZP-re várnánk, lekésnénk mindenről.

Most akkor loptak vagy elkéstek a szocik?

A lopás kifejezést ön használta. Én azt mondtam, hogy feltalálták a meleg vizet.

Úgy tényleg jobb. De hogyan lehet egyszerre ellopni a fideszes meleg vizet és elkésni a túl sok feltételes módot tartalmazó javaslatokkal?

A javaslataik egy része ilyen, a másik része meg olyan. Mi a legjobb megoldást választottuk: következetesen kivitelezzük mindazt, amit hónapok óta elterveztünk, és aminek megvan a jogszabályi feltétele. Másrészt folyamatosan nyomon követjük az eseményeket, és ha szükséges, beavatkozunk.

Hadd kérdek mást is. A tavalyi év azonos időszakához képest mindössze másfél százalékkal nőtt a magyar GDP, az idei első negyedévhez képest stagnált. Pedig Matolcsy György 2010 tavaszán még 4-6 százalékos, 2011 elején 3,5 százalékos növekedést ígért. Van dolga ezzel a kormány első számú kommunikátorának?

Az ilyen típusú részadatok kommentálása a Nemzetgazdasági Minisztérium kompetenciája.

Mint önállóan gondolkodó politikus és mint kommunikációs szakember megmagyarázná a helyzetet?

Én ebben a székben a kormány államtitkára vagyok, nem pedig függetlenül gondolkodó értelmiségi.

Igaz-e még a néhány hónappal ezelőtti Lázár Jánostól származó mondat, miszerint „minisztert idén nem cserélünk”?

Úgy tudom, hogy Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, és az összes személyi döntés rajta áll vagy bukik. A döntés maga és az arról való tájékoztatás is az ő joga.


Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Arról van fülese, hogy mikor folytatódik a miniszterek meghallgatása Orbán Viktornál?

A miniszterelnök úr személyes időbeosztásán múlik, kivel mikor találkozik. Ha ő úgy gondolja, hogy tájékoztatni kívánja a közvéleményt, azt bizonyára meg is fogja tenni.

Ebben az ügyben az ön főnöke, Navracsics Tibor volt az első és tudtunkkal mindmáig az egyetlen látogató Alcsútdobozon. Navracsics miniszter értekezleten, sörözésen, folyosón vagy a menzán mesélt arról barátilag, milyen volt a hangulat Alcsútdobozon, és hogy elégedett-e a miniszterelnök a tárca munkájával?

Navracsics Tibor minden ezzel kapcsolatos közlendőjét közvetlenül a találkozó után megosztotta a nyilvánossággal.

Szűk körben nem esett szó erről önök között?

 

Navracsics Tibor elmondott minden elmondhatót.

A miniszterelnöki értékelés itt, a belső struktúrában is megjelent. A megfelelő szinten és formában.


Azt mondja ezzel, hogy Orbán értékelése nyomán átalakul a minisztérium működése?

Nem állítottam ilyet. Ne tegyen fel olyan kérdést, ami valótlanságot sugall.

Csupán próbáltam értelmezni a szavait. De ezek szerint tévedtem, és minden úgy jó, ahogy van. Jó hír.

Ismétlem: Navracsics Tibor elmondott minden elmondhatót.

Aktuális ajánlatok [x]