Betett a válság a céges karácsonynak

Az önkéntes szektorban a munkaadók mintegy fele szervez karácsonyi ünnepséget a dolgozóinak Nagy-Britanniában, az állami intézményeknek viszont csak kevesebb mint a negyede jár az idén a munkavállalók kedvében. A szigetországban a versenyszférában is csökken az ünneplési kedv – derül ki egy friss kutatásából.

Országos szinten – a gazdasági visszaesés ellenére is – a brit munkaadók 60 százaléka tervez év végi bulit a dolgozóinak. A karácsonyi ebédet a munkahelyek háromnegyedénél megtartják, igaz, ez a tavalyi évhez képest 7 százalékos csökkenést mutat.

Az iparban tevékenykedő cégeknél a legnagyobb a visszaesés. Mindössze a munkaadók 67 százalékának tervei között szerepel az ebéd, míg tavaly tíz százalékkal többen tartották ezt fontosnak – számolt be a CIPD kutatásáról a brit HR Magazine cikke alapján a Humán Rent Press.

„Miközben a jutalmak egyre inkább személyessé válnak, az év végi munkahelyi ünnepek emlékeztethetik a dolgozókat, hogy mind egy csapat tagjai” – mondta Charles Cotton, a CIPD humánpolitikai szövetség tanácsadója. Szerinte a munkaadóknak elsősorban azon kellene elgondolkodni, hogy valójában mi is az oka a céges karácsonyi bulik megszervezésének.




Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     A szőlővirág illata
    Schaffer Erzsébet
    A szőlővirág illata
    1490 Ft
    Eredeti ár: 1490 Ft
    Megtakarítás: 0%
     Old Ideas (CD)
    Leonard Cohen
    Old Ideas (CD)
    3799 Ft
    Eredeti ár: 3999 Ft
    Megtakarítás: 5%