A karácsonyi ajándék lehet pénzbeli vagy tárgyi, de vannak olyan vállalatok is, ahol azzal kedveskednek a dolgozóknak, hogy kifizetik a karácsonyi bulit. Akad azonban olyan is, ahol a dolgozóval fizettetik be a kötelező buli költségét is. Sok szervezet pedig a szeretet ünnepét jótékonykodással is koronázza.
Kihúzzák a neveket a kalapbólA válság idején valószínűleg felértékelődnek az apró, személyes ajándékok, amelyeket a kollégák egymásnak vásárolnak. Azt a kedves szokást, amely az iskolai éveket megszínesítette, néhány felnőttekből álló közösség is alkalmazza: a dolgozók kihúzzák egymás nevét, így választva ajándékozandót.
Haszontalan ajándékok
Volt olyan vállalat, amely a partnereitől kapott termékeket adta a munkavállalóknak, így sikerült meglepniük a dolgozókat fejenként egy-egy harmincezer forintos gyertyautalvánnyal. Néha a cég a megmaradt reklámajándékait osztja szét karácsonykor, de előfordult már az is, hogy az előző évre szóló határidőnapló volt a meglepetés.
„A Syngentánál őrizzük ezt a szokást. A munkatársak kis értékű, ötletes ajándékokkal lepik meg egymást, amelyet játékos formában adunk át egymásnak” – mondta Csonka Viktória kommunikációs vezető. A nagyobb lélekszámú szervezeteknél azonban nehezebb ezt megoldani, így sok helyen inkább csak az egyes egységek, csoportok vagy osztályok dolgozói őrzik a „hagyományt. Tóth A. Péter, a Magyar Telekom Lakossági Szolgáltatások Üzletág Integrált szponzorálás és rendezvények osztályának vezetője elmondta, hogy cégénél, a Magyar Telekomnál például csak a kisebb egységek dolgozói lepik meg egymást apró ajándékokkal.
Jelképes ajándékot választanakGerőcs Vendel, az IKEA regionális PR-menedzsere az idei ajándékukat nem szerette volna idejekorán elárulni. „Ha lehetőségünk engedi, elsőbbséget élveznek a saját, lakberendezéssel, az otthon szépítésével kapcsolatos termékeink, de a múltban volt már eset személyre szóló ajándékcsomag, illetve vásárlási utalvány ajándékozására is.”
A BASF Hungária Kft.-nél mindenki ugyanazt a kis ajándékot kapja, amit évről évre igyekeznek különleges kreativitással kiválasztani – mondta Herbert Fisch igazgató. A Magyar Telekom is jelképes ajándékkal készül, az összes dolgozót egy karácsonyt idéző, ízléses díszgyertyával lepi meg.
Karácsonykor jótékonykodni is kellA legtöbb vállalat orvosi műszerekre, egészségügyi célra, gyermekotthonoknak, alapítványoknak, kulturális intézményeknek adományoz. A BASF tavaly decemberben döntött úgy, hogy a karácsonyi ajándékokra szánt összeg egy részét – együttműködve a Medtronic Hungária Kft.-vel – az Országos Mentőszolgálatnak ajánlja. Összesen 7 millió forint értékben három defibrillátort kapott így az OMSZ. Az idén a Cukorbetegek Országos Szövetségének támogatása mellett döntöttek.
Abból a pénzből, amelyből a partnereknek vásárolt volna ajándékokat az LG, inkább a kecskeméti, a kőszegi és a battonyai SOS-gyermekfalvaknak, valamint a Fóti Gyermekközpontnak ajándékoz 1,4 millió forintot érő elektronikai terméket – mondta el a FigyelőNetnek Andok Ágnes vállalati marketing- és PR-vezető.
A Magyar Telekom is a gyermekek megsegítését tűzte zászlajára, alapítványokat támogat, illetve a Bárka Színház kiemelten hátrányos helyzetű gyermekeknek szóló karácsonyi műsorát apró ajándékokkal látja el. Az IKEA az UNICEF-fel közösen egy plüssállatakciót indított: minden eladott állatka után egy eurót ajánlanak a szervezet gyermeksegélyezési programjának. Tavaly az adomány összege majdnem elérte a 22 millió forintot.
A dolgozók is adakozhatnak
A K&H nem szervez az egész vállalatra kiterjedő karácsonyi partit, és ajándékot sem oszt szét közöttük. Az erre szánt összeget a K&H gyógyvarázs programra fordítják. A szervezeti egységek év végi vacsorájához persze hozzájárul, de a munkatársak dönthetnek úgy is, hogy felajánlják annak költségét a program számára, így még több gyermekgyógyító intézmény kaphat segítséget. A felajánlásokból tavaly 300 ezer forint gyűlt össze, ebből a rakamazi mentőállomás vásárolhatott műszereket – mondta Horváth Magyary Nóra, a vállalat kommunikációs ügyvezető igazgatója.
„A Magyar Telekom évek óta részt vesz a Mikulásgyár-projektben: dolgozói gyűjtést szervezünk, és az ajándékokat eljuttatjuk a Mikulásgyárba. Az adományozásba bevonjuk szponzorált sportolóinkat és az egyesületeket is” – tette hozzá Tóth A. Péter