Tényleg kell a munkahelymegtartó támogatás?

A recesszió által érintett vállalatoknak a kormányzat többféle támogatási programot hozott létre. A napokban indult egy felmérés, amely a gazdasági élet képviselőit kérdezi ki: tényleg ilyen pályázatokkal tud-e nekik segíteni az állam, és válaszokat vár arra, hogy valójában mire is lenne szükségük.

Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium és a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal több pályázat keretében tette meg a kezdő lépéseket. Az egyik ezek közül például a „négy nap munka, egy nap tanulás” néven ismertetett program, amelyben a részt vevő szervezetek dolgozói a tanulási időre is bért kapnak majd, amelynek költségét az állam vállalja át a munkaadótól.

De valóban ezek a programok a legszükségesebb és leghatékonyabb eszközök? A DGS Global Research és a Boda&Partners egy anonim, objektív adatokra épülő online kutatással méri fel a munkaerőpiac véleményét a meghirdetett programokkal kapcsolatban, illetve azt is vizsgálja, hogy a vállalatok kellő információval rendelkeznek-e a lehetőségekről.

A kormányzati munkahelymegőrző programok hatásvizsgálata címet viselő új kutatás segítségével a munkáltatók és a kormányzat szándékai, igényei könnyebben találkozhatnak majd egymással. A kutatás szervezői szerint a hatékonyabb forrásfelhasználással több munkavállaló állása maradhat meg. Az áprilisban záródó kutatás kiemelten foglalkozik azokkal a javaslatokkal is, amelyek az állam által megtakarított 30 milliárd forint felhasználásával kapcsolatosak, és amelyek alternatívát nyújtanak a foglalkoztatáspolitikai eszközök bevonására.

A kutatási kérdőív a DGS Global Research honlapján tölthető ki. Az eredményeket összefoglaló elemzés az abban részt vevő cégek és azt támogató szervezetek képviselői, valamint a kormányzati döntéshozók számára is elérhető lesz.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Olja
    Robert Yugovich
    Olja
    1490 Ft
    Eredeti ár: 1490 Ft
    Megtakarítás: 0%
     A Bankár
    Frei Tamás
    A Bankár
    2974 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 15%