Dübörög a keresztféléves képzés

Közel hatezren szeretnének bejutni a felsőoktatásba keresztféléves képzésre, kétszer annyian, mint tavaly. Az oktatási tárca adatai szerint 12 ezernél is több jelentkezési lapot adtak be a 2010 februárjában induló képzésekre.

Dübörög a keresztféléves képzés
A felvételizők mintegy 80 százaléka mesterképzésre jelentkezett. Ez azt jelzi, hogy az alapképzésben végzők, végzettek, illetve a korábban főiskolai oklevelet szerzők egyre jobban kihasználják a keresztféléves jelentkezés lehetőségét – áll az Oktatási és Kulturális Minisztérium lapunknak eljuttatott közleményében.

Az alapképzésekért fizetni kell

A 2010. évi keresztféléves felsőoktatási felvételi eljárásban csak mesterképzésre és felsőfokú szakképzésre lehetett jelentkezni államilag támogatott finanszírozási formára, az összes alapképzés kizárólag költségtérítéses formában indul.

A keresztféléves eljárásban harmincöt intézmény 92 kara összesen 1037 lehetőséget hirdetett meg. Ebből 764 mesterképzés, amelyek többségét államilag támogatott és költségtérítéses formában is lehet választani. Közel száz – kizárólag költségtérítéses – alapképzést hirdettek meg az egyetemek és főiskolák, ezekből 31 nappali, 51 levelező és 2 esti munkarend szerinti képzés, tíz pedig távoktatásban zajlik majd. A hitéleti alapképzések közül egy nappali és egy levelező.

Államilag támogatott és költségtérítéses formában is indítanak majd felsőfokú szakképzéseket, 179 lehetőség (92 levelező és 87 nappali) várta a jelentkezőket.

Az egyetemek és főiskolák 764 (plusz 5 hitéleti) mesterképzést kínáltak. A mesterszakokra jelentkezők számára az egyetemek és főiskolák határozták meg a rangsorolási, pontozási szabályokat. Az is intézményi döntés, hogy tartanak-e felvételi vizsgát, illetve miként veszik figyelembe a korábbi tanulmányi eredményeket.

Eredmény január 15-én várható

Az adatfeldolgozás és az esetleges hiánypótlás után minden jelentkező regisztrációs levelet kap 2009. december 15-ig. Ha valamilyen dokumentumot még csatolni kell a jelentkezéshez, azt a felvételiző 2010. január 4-ig teheti meg. A felvételi vizsgák 2009 decemberében, illetve 2010. január elején lesznek.

A döntés a februárban induló képzésekre jelentkezőkről 2010. január 15-én várható.

Így alakultak a Ponthatárok 2009-ben

A tavaszi felvételi eljárásban született ponthatárokat itt olvashatják. A korábbi évek ponthatárai alapján azonban nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, hiszen minden évben más és más eredményekkel rendelkeznek a jelentkezők - az adatok ennek ellenére azért támpontot adhatnak.


Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     21 (CD)
    Adele
    21 (CD)
    4274 Ft
    Eredeti ár: 4499 Ft
    Megtakarítás: 5%
     Mint az áradó folyó
    Paulo Coelho
    Mint az áradó folyó
    2967 Ft
    Eredeti ár: 3490 Ft
    Megtakarítás: 15%