Kétszer annyit költenek Amerikában a munkanélküliekre

Az amerikai törvényhozás felsőháza 149 milliárd dollár értékű csomagot hagyott jóvá a munkanélküliek támogatására és adókedvezményekre. Ez az összeg majdnem a kétszerese a tavalyinak.

A Demokrata Párt további erőfeszítéseket akar tenni a 9,7 százalékos munkanélküliség leszorítására az idén novemberben esedékes kongresszusi választások előtt. A helyi idő szerint szerdán tartott szavazáson a csomagot 62 támogató és 36 ellenszavazattal fogadták el.

A demokraták, akik a novemberi választásokon esetleg elveszíthetik a törvényhozás feletti ellenőrzést, a munkahelyteremtést idei legfontosabb céljuknak tekintik. Ennek érdekében a törvényhozás mindkét háza két-két törvényt is elfogadott, most ezek összeegyeztetése és olyan formába öntése van hátra, amely Barack Obama elnök aláírásával jogerőre emelkedhet.

A demokrata törvényhozók tavaly 863 millió dolláros csomagot hagytak jóvá a 30-as évek óta a legsúlyosabb recesszióba jutott amerikai gazdaság élénkítésére. A csomag révén 2,1 millió munkahelyet teremtettek, de ennek magas ára miatt egyre több választó fordul el tőlük.

A szenátusban szerdán elfogadott törvény nagyrészt az eddigi kormányzati politika folytatását jelenti. Az állástalanok munkanélküli-segélyét és egészségügyi támogatását ez év végéig meghosszabbítják, a vállalatok pedig ismét igénybe vehetik majd azt az összesen 25 milliárd dolláros adókedvezményt, amely a múlt év végén elvben lejárt.

A pénzszűkében lévő szövetségi államok 25 milliárd dollárt kapnak ahhoz, hogy kifizethessék a szegények egészségügyi ellátását célzó Medicaid kormányzati program költségeinek rájuk eső részét. A 149 milliárdos kiadást részben ellensúlyozza, hogy az adórendszerben meglévő joghézagok megszüntetésével 37 milliárd dollárral nő a szövetségi költségvetés bevétele.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Kettészakadt Magyarország
    Börcsök Mária
    Kettészakadt Magyarország
    1920 Ft
    Eredeti ár: 2400 Ft
    Megtakarítás: 20%
     A szőlővirág illata
    Schaffer Erzsébet
    A szőlővirág illata
    1490 Ft
    Eredeti ár: 1490 Ft
    Megtakarítás: 0%