Díjazzák a kiszervezést

Az "Év outsourcing dolgozata - 2010" cím elnyerésére írtak ki pályázatot. Olyan egyetemi hallgatókat támogatnának a díjjal, akik a HR ezen területén készítik a szakdolgozatukat.

A Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség minden olyan magyar egyetemi vagy főiskolai hallgató pályázatát várja, akik ezen területről írják a szakdolgozatukat. Az "Év outsourcing dolgozata - 2010" címre képzési szint szerint pályázhatnak a felsőfokú szakképzésben, alap-, mester-, főiskolai, egyetemi, továbbá szakirányú továbbképzésben és PhD-programban, nappali vagy levelező tagozaton tanuló hallgatók is.

Kizárólag olyan dolgozattal lehet nevezni, amelyet a képző intézményhez 2009. június 1. és 2010. május 30. között adott le a hallgató, és azt 2010. július 31-ig sikeresen megvédte. A benyújtott dolgozatnak pedig központi vagy hangsúlyos témájának a szolgáltatásiparnak, az outsourcingnak (amikor egy vállalkozás egyes részlegeit, tevékenységeit külső céggel végezteti el, külön díjazásért) kell lennie. Az írás nyelve szabadon megválasztható: készülhet magyarul vagy a befogadó intézmény által elfogadott más nyelven is.

A pályázatokat július 15-ig kell leadni. A nyertes pályázó 50 ezer forint értékű díjazásban részesül, és előadási lehetőséget kap a szövetség Nemzetközi Outsourcing Konferenciáján, illetve a közgyűlésén. Bővebb információ itt olvasható.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     A Bankár
    Frei Tamás
    A Bankár
    2974 Ft
    Eredeti ár: 3499 Ft
    Megtakarítás: 15%
     A szőlővirág illata
    Schaffer Erzsébet
    A szőlővirág illata
    1490 Ft
    Eredeti ár: 1490 Ft
    Megtakarítás: 0%