A 2010 szeptemberében induló képzésekre összesen 140 302 jelentkező adta be a lapját, közülük osztatlan és alapképzésre több mint 84 ezren, mesterszakra csaknem 25 ezren pályáznak, a többiek a felsőfokú szakképzések valamelyikére szeretnének bekerülni – olvashatjuk a
Felvi.hu adataiban.
A felsőoktatásba 56 ezer hallgató vehető fel államilag támogatottként, a jelentkezők közül viszont kétszer ennyien jelölték meg ezt a képzési formát. A kormány lecsökkentette a bölcsész, pedagógiai, társadalomtudományi és jogász szakokra felvehető államilag támogatott hallgatók számát összesen 800 fővel. Ennyivel több hallgatót támogat az állam a műszaki, az agrár, a gazdasági, az orvosi és az egészségügyi karokon.
Kevesebben lennének médiamunkásokA gazdaságtudományi képzésekre szeretne bejutni a legtöbb felvételiző. Az idén is a gazdálkodási és menedzsment alapszak (bachelor vagyis BSc-szak) nyerte a „versenyt”, csaknem 14 ezren jelentkeztek – ugyanúgy, mint tavaly. Itt született 2009-ben az egyik legmagasabb ponthatár is, a Budapesti Corvinus Egyetemen az államilag támogatott és a költségtérítéses nappali képzésének a pontja között mindössze 11 volt a különbség: az előbbi 454, míg az utóbbi 443 volt.
A jelentkezési toplistában a turizmus-vendéglátás a 9366 felvételizővel a második helyen áll, ezt a nemzetközi gazdálkodás alapszak követi több mint hétezer jelentkezővel. Népszerű volt a pénzügy és számvitel, illetve a kereskedelem és marketing is. A jogi pálya az elemzők szerint egyre telítettebb, mégis nagyon sok fiatal próbál bekerülni: összesen közel 6800-an jelentkeztek a jogász osztatlan képzésre.
Egy évvel ezelőtt „médiamunkássá” nyolcezernél is többen váltak volna, az idén a hatodik helyre csúszott vissza a kommunikáció alapszak (6710 jelentkezővel). Ám még így is megelőzte a műszaki képzéseket, ugyanis a mérnök-informatikus és a gépészmérnök alapszakok 6500, illetve 6170 főt vonzottak. Az andragógia is töretlen népszerűségnek örvend, közel hatezer diák szeretne bekerülni.
A legvonzóbb alapszakok között megtalálhatjuk a műszaki menedzser, a villamosmérnöki, de az ápolás-betegellátás szakot is, ezek mellett pszichológiát szintén sokan tanulnának. Ez utóbbi képzésre 2009-ben nagyon nehéz volt bejutni: 440 pont kellett például a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre a felvételhez, a Károli Gáspár Református Egyetemre pedig 453.
A tanárképzés toronymagasan vezetA mesterszakok (MSc vagy MA) közül a tanári volt a legkelendőbb: 6700-nál is többen szeretnének pedagógusként továbbtanulni. A második és a harmadik helyen álló vezetés és szervezés, illetve nemzetközi tanulmányok mesterszakokra összesen is csak feleannyian szeretnének bejutni, mint a tanárira.
A gazdasági MSc-képzések (pénzügy, marketing, HR, nemzetközi gazdaság és gazdálkodás, illetve vállalkozásfejlesztés) mellett több bölcsész és társadalomtudományi szak is szerepel a toplistában: sokan felvételiznek közigazgatás, kommunikáció, pszichológia, szociológia vagy andragógia szakra. Az idén először egy természettudományi mesterszak, a biológia is a legnépszerűbb 15 közé került.
A felsőfokú szakképzések felfutottakAz idén felsőfokú szakképzésekre 20 580-an jelentkeztek – 20 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. A legtöbb diák államilag támogatott, nappali tagozatos felsőfokú szakképzésen tanulna tovább, az esti és a távoktatásos munkarend nem volt igazán népszerű.
A legtöbben az idegenforgalmi szakmenedzser szakképzést célozták meg, 3412 diák jelentkezett. A csecsemő- és gyermeknevelő-gondozó, valamint a vendéglátó szakmenedzser áll a virtuális dobogó második és harmadik fokán, 1800, illetve 1500 jelentkezéssel. A top 10-ben több gazdasági – mint banki szakügyintéző, pénzügyi szakügyintéző és logisztikai szakügyintéző – képzés is szerepel. Megtalálhatjuk azonban a népszerű alapszakok felsőfokú szakképzési változatait: sokan lennének intézményi kommunikátorok, web-programozók és reklámszervező szakmenedzserek.
Itt olvashatók a 2009-es ponthatárok
Minden évben más és más eredményekkel rendelkeznek a jelentkezők, ám a korábbi években az egyes szakokon született ponthatárok támpontot adhatnak. Magasabb bejutási küszöbre kell számítani az orvosi, a fogorvosi, az állatorvosi és a gyógyszerészi szakokon, hiszen ezeken az idei évtől kötelező az emelt szintű érettségi a bejutáshoz, ezért az összes jelentkező megkapja az érte járó többletpontokat is.
A teljes 2009-es lista az fn.hu-n is olvasható, és az idei ponthatárokat is megtalálják majd honlapunkon a vonalhúzást követően.