300 munkahelyet remél Kaposvár

Két hét múlva elkészül a Keleti Ipari Park infrastruktúrája, azt követően rendelkezésre áll a terület azon vállalkozások számára, amelyek Kaposváron kívánnak gyáregységet, üzemet építeni, munkahelyeket teremteni - jelentette be Szita Károly polgármester.

A terület kialakítása 177 millió forintba kerül, ehhez az Európai Unió 68,5 millió forintos támogatást nyújtott.

Legalább hat cég letelepedésére számít Kaposvár azon a 16 hektáros területen, amelynek rövidesen befejeződik a közművesítése. Eggyel már szerződést is kötött az önkormányzat: az ipari hűtőgyártással foglalkozó német-spanyol Cabero Kft. 70 munkahelyet teremt úgy, hogy egyetlen kaposvári cégnek sem jelent konkurenciát. További két vállalkozással előrehaladott tárgyalásokat folytat Kaposvár, ezek jelenleg arra várnak, hogy az iparfejlesztésre benyújtott pályázatuk támogatást nyerjen.

A kaposváriak számára kiemelt fontosságú ez a fejlesztés, hiszen a hasznosításra váró taszári reptér, illetve az M9-es autóút közelsége miatt számos munkahelyteremtő beruházás indulhat meg a közeljövőben. Ezen a területen 300 ipari munkahelyet remélünk – mondta Szita Károly.

A polgármester hozzátette: Kaposvár továbbra is elsődleges feladatának tekinti az itt élők biztonságának megteremtését, s ennek elengedhetetlen feltétele, hogy a városban új munkahelyek szülessenek. A kaposváriak programjának egyik kitűzött célja az, hogy a város elérje az Európai Unió foglalkoztatási rátáját. Ehhez a következő időszakban 1800 munkahelyet kell teremteni Kaposváron és környékén.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     Olja
    Robert Yugovich
    Olja
    1490 Ft
    Eredeti ár: 1490 Ft
    Megtakarítás: 0%
     Old Ideas (CD)
    Leonard Cohen
    Old Ideas (CD)
    3799 Ft
    Eredeti ár: 3999 Ft
    Megtakarítás: 5%