A személyes adatokat csak meghatározott céllal és meghatározott ideig lehet tárolni, kezelni. Ez eddig is így volt. Újdonság viszont, hogy januártól a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) kell bejelenteni az adatkezelést (korábban az adatvédelmi biztoshoz kellett), és a bejelentés díjköteles. Hogy mekkora díja lesz, azt még nem lehet tudni. A már folyamatban lévõ, de be nem jelentett adatkezeléseket december végéig díjmentesen az adatvédelmi biztoshoz lehet bejelenteni, utána (legkésõbb 2012 június 30-ig van türelmi idõ) pedig az új hatósághoz, díjfizetés mellett.

Nem minõsül személyes adatkezelésnek, vagyis nem kell bejelenteni, ha az adatkezelõvel tagsági-, munka-, tanulói viszonyban, ügyfélkapcsolatban áll a magánszemély; de az egyházi, hatósági, egyes egészségügyi, tudományos kutatási, levéltári adatkezeléseket sem.

Újdonság viszont, hogy a pénzügyi szervezetek, közüzemi szolgáltatók, elektronikus hírközlési szolgáltatók az ügyfélkapcsolattal összefüggõ adatkezelést is be kell hogy jelentsék.

A NAIH-nak jövõre 8 napon belül kell nyilvántartásba vennie a bejelentett adatkezelést. Ha ez nem történik meg, akkor is el lehet kezdeni az adatok begyûjtését. Be nem jelentett adatkezelést viszont nem lehet elkezdeni. A szakértõ szerint kérdés, mi történik, ha 8 napon belül nem jön visszajelzés, az adatkezelés elkezdõdik, majd esetleg olyan döntés születik, hogy mégsem engedélyezik.

Mi nem változott?

Nem változott az sem, hogy amelyik cég vagy szervezet adatot kezel, annak adatvédelmi szabályzatot kell készítenie, és adatvédelmi felelõst kell kijelölnie, valamint gondoskodnia kell az adatok biztonságáról és arról is, hogy azok napra készek legyenek. Az adatkezelésrõl pedig tájékoztatni kell azokat a magánszemélyeket, akiknek az adatait kezelik, vagy kezelni szeretnék.

Maradt az a szabály is, hogy mielõtt egy magánszemély adatait kezelni szeretné a cég vagy szervezet, elõzetes engedélyt kell tõle kérni, és ekkor tájékoztatni is kell. Ugyanígy engedélyt kell kérni ahhoz is, hogy különbözõ reklámküldeményeket küldjenek, és itt a lemondás lehetõségét is biztosítani kell.

Tízmillióba is kerülhet

Az adatvédelmi szabályokat megszegõkre többféle büntetést szabhatnak ki. A hatóság például pénzbírságot is alkalmazhat (százezertõl tízmillió forintig). De a szakértõ szerint a legszigorúbb büntetés talán az, ha a nagy nehezen, hosszú évek munkájával felépített adatbázist törölni kell.

Új Btk. tényállás, hogy akár két-három év börtönt is kaphat az adatkezelõ, ha bebizonyosodik, hogy jogtalan haszonszerzés céljából, vagy jelentõs érdeksérelmet okozva vétett a személyes adatkezelés szabályai ellen.

A Hippocampus-BRT Elektromágneses Biokommunikációs Kft., az Eni-Med Magyarország Bioinformatikai Kft. és az Európai Utazásinformációs Központ Szolgáltató Bt. reklámjaiban gyógyhatást tulajdonított az általuk forgalmazott készülékeknek. A GVH szerint ezzel tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak, mivel az állításaikat nem tudták bizonyítani.

A vállalkozások életmód magazinokban, kiadványokban, szórólapokon és a társaságok honlapjain megjelentetett hirdetéseikben a Mobi Cell-Com, Lenyo, BioXline Fractal és L.I.F.E System készülékeknek, illetve a készülékekkel végzett kezeléseknek betegséget megelõzõ, és kezelõ hatásokat tulajdonítottak. A reklámokban kiemelték, hogy a biorezonanciás készülékek helyreállítják szervezetünk belsõ egyensúlyát, használatával megszûnik a gyötrõ fájdalom, valamint alkalmasak a betegségek rendszeres megelõzõ vagy terápiás kezelésére.

A GVH közleményében kiemeli, hogy a betegek a gyógyulás vagy gyógyító hatás reményében lényegesen érzékenyebben reagálnak a gyógyulást ígérõ tájékoztatásokra, ezért is tisztességtelen az a gyakorlat, amit a cégek a hirdetéseikben folytattak.

Ezért a Hippocampus-BRT Elektromágneses Biokommunikációs Kft.-t 5.000.000 Ft, az Eni-Med Magyarország Bioinformatikai Kft.-t 2.000.000 Ft és az Európai Utazásinformációs Központ Szolgáltató Bt.-t 500.000 Ft bírság megfizetésére köztelezte. A Versenyhivatal súlyosító körülményként értékelte, hogy a hirdetések a fogyasztók széles rétegéhez jutottak el, illetve azt a körülményt, hogy a hosszú ideig elhúzódó reklámozási tevékenységükkel az egészségügyi problémákkal küzdõ, sérülékeny fogyasztói réteget célozták meg.

Miért foglalkozunk ilyen sokat ezzel a kérdéssel? Mikor anyagias létünkben a mostani gazdasági válság(ok) még inkább a kegyetlen, csak profitban gondolkodó egyént kellene, hogy kihozza a menedzserbõl? Sokan mondják is: most nincs itt az ideje a jótékonykodásnak, a világmegváltásnak. De miért nincs? Miért várjuk a Kánaánt, ahelyett, hogy megteremtenénk?

Azért, mert az anyagi jólét olyan fura, elméletileg jó dolog, ami hosszútávon mégsem tesz boldoggá. A népmesékben is megírták, látjuk mi is, nap, mint nap magunk körül. Kiégett, depressziós, magányos tehetõsek emlékeztetnek minket - bármerre járunk - az alapigazságra: a pénz nem boldogít!

Jól prosperáló, profitot rendesen termelõ cégek kollégái, tulajdonosai emésztik magukat sokszor, azt kérdezve: mi értelme az egésznek? Miért csinálom nap, mint nap azt amit csinálok? Mit fogok magam mögött hagyni, amikor már nem élek?

Pénzt!

Ez a válasz mintha nem nyugtatná meg az ilyen kérdéseket feltevõ embereket. Általában valami többet szeretnének hátrahagyni. Valami jót, hosszan megmaradót, olyat amit mindenki, vagy legalábbis nagyon sokan elismernek. Mert a verseny gyõztese nem az, aki a legtöbb pénzt hagyta hátra halálakor.

Az én hívószavam egy pár éve: a fenntartható. És azt hiszem még sok felelõsen gondolkodó ember és cég. Elismerem, a fenntartható azt is jelenti, anyagilag is fenntartható az a valami. De fontosabbnak tartom, hogy a természet örök körforgását, törvényeit nem sértõ, emberi és természeti szempontból fenntarthatót alkossak. Mint ember, mint cég, mint a bolygó lakója. Mert bizony ez lenne a mi otthonunk, mégsem vigyázunk rá eléggé. Egyelõre az jellemzõ ránk, hogy ami adott, ami természetes, azt nem értékeljük, csak akkor ha elveszítettük. Vagy ha megöregedtünk. (Sajnos sokan még akkor sem.)

A vágtában sok fenntartható értéket is létrehoztunk, csak közben sok mindent örökre lesöpörtünk a Föld színérõl, hosszú idõre tönkre tettünk, szenvedést okoztunk hiába, vagy rövid ideig tartó anyagi érdekbõl.

Álmom, hogy a cégeink egyszer majd úgy tevékenykednek, hogy a társadalom és a természet (benne az ember) hosszútávú érdekeit tartják szem elõtt és hogy így akarnak majd hosszútávon boldogulni. Nem a profitban mérik össze magukat, hanem abban, mennyivel tették a földet jobb lakóhelyé.
Idillikus? Az. De nem lenne szép?

Jó, egy kicsit közelebb szállok a realitásokhoz. Van még egy álmom: mi lenne, ha úgy tevékenykednénk, hogy legalább azzal ne ártsunk magunknak és a környezetünknek?
Például mi lenne, ha a vevõket nem hatalmas, környezetet és tüdõt szennyezõ teherautókon, túlzsúfolt városokat körbepufogva hordozó óriásposzterekkel vonzanánk a boltokba? Vagy ha budapesti boltjának logóját nem enyhén ciki zászlóra nyomtatva, a Balaton természetvédelmi területei fölött pöfögõ öreg repülõ vonszolná körbe. Ez is idillikus?
Nem. Az a felháborító, hogy még ezt mindig tesszük és hagyjuk. Hogy még mindig ajánlanak ilyen szolgáltatást, és hogy marketing menedzsereknek gazdag és tanult országokban még van lelkiismeretük ilyet megvenni. Na ez a szürreális.

Persze lassan ez is változik. De túl lassan. Mint a dohánytermékek és egészséget romboló élelmiszerek gyártásának, forgalmazásának leállítása. Túl lassan halad, ha halad egyáltalán.

Mit tehetünk akár már ma? Saját gyakorlatomból hozok egy példát, a Sláger Angyalt. A rádiónál éveken keresztül sok árva kisgyermeket vittünk el egy-egy hétre nyaralni a Balatonhoz. Egy fillérünkbe nem került és több száz gyerek kapott hatalmas értéket. Nem pénzt, nem anyagi javakat, hanem a fejlõdésükhöz szükséges élményeket, tapasztalatokat. Körül lehet nézni, hány média csinált akkoriban illetve csinál most ilyen akciókat?
Miért nem ösztönözzük õket? Miért akar az állam az árváknak a nem lévõ pénzbõl maga adni valamit, ami nem hatékony, ahelyett, hogy például minimális adókedvezményt adna azoknak akik ilyen módon vesznek részt a közös feladatokban. Mert az árvák ellátásának feladata közös feladatunk. Az állam pénze a mienk. Így sokkal olcsóbb lenne, mint a költségvetésbõl. És nem nekünk épülne egészségesebb társadalom, ha az árvákat, állami gondozottakat egészséges polgárokká nevelnénk, nem pedig hajléktalanokká?