Az idén a felsőoktatási intézményekbe pályázók csaknem 67 százaléka választotta az e-felvételit, nappali munkarendben a legtöbben a gépészmérnöki képzést jelölték meg.
Kilencven embertől kényszerül megválni az intézémény.
A HÖOK szerint fel kell emelni a jogászképzés keretszámait, mert évi száz végzett szakember még az állam igényeit sem elégíti ki.
A felsőoktatás állami finanszírozásának példátlanul gyors és radikális visszavonulása intézménygazdálkodási válsághelyzetek (fizetésképtelenség) tömegét válthatja ki.
Fesztiválvárossá válik Velence július elején, idén itt rendezik meg ugyanis az idei Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóját.
Az oktatási államtitkár szerint nem veszélyezteti a felsőoktatást az idei alacsonyabb jelentkezői létszám.
A fiatal felnőttek fele szerint az életben való boldoguláshoz nagymértékben hozzájárul a diploma, 38 százalék úgy tapasztalja, hogy a munkáltatók kizárólag a végzés helye alapján választják ki az új belépőket.
2012. február 8-án figyelemfelkeltő demonstrációt szervez a HÖOK a hallgatói szerződések és a keretszámok drasztikus csökkentése ellen, Budapesten.
Az MSZP elvárja a kormánytól, hogy még a felsőoktatási jelentkezési határidő, vagyis február 24. előtt állítsa vissza a tavalyi szintre az egyetemekre és főiskolákra felvehető hallgatók keretszámát.
Az idén - az eddig regisztrált adatok szerint - 109 ezren adtak be jelentkezési kérelmet egyetemekre, főiskolákra, mintegy 32 ezerrel kevesebben, mint a tavalyi esztendőben.
Német nemzetiségi nap Szentlászlón
Rendőrt hívott egy betörő a tett helyszínére, nehogy gyilkosság gyanújába keveredjen.