A szerdai GDP-adatokkal a régiós sereghajtóból az élmezőnybe kerültünk.
Az év eleje óta tartó bizonytalanság és az információhiány a fuvarozói szektort és a megbízókat is sújtja.
Nem kell ahhoz nagy katasztrófa, hogy fizikai képtelenség legyen az irodában dolgozni.
A verseny kommunikációs hálózatát az Invitel biztosítja.
Mandarinul a mandarinárusításról Vas megyében.
Egyre több cég nyit Magyarországon is az előfizethető informatika felé.
A hangbemondásos ügyfélszolgálati rendszer a kisebb cégek számára is elérhető.
A múlt heti piaci jókedv kockázatkerülésbe csapott át.
Bár még nincs a nyakunkon a nyaralási szezon, de akinek belefér, érdemes most eurót váltania.
Ehhez viszont a kedvező nemzetközi hangulat nem elég, kellenek a magyar makroadatok is.
Ettől is függ, hogy a forint merre veszi az irányt. A héten több kamatdöntés is befolyásolhatja az árfolyamot.
Ősztől rá sem ismerünk az OKJ-rendszerre.
Több ponton változtak a kata és a kiva szabályai. Összegyűjtöttük a főbb módosításokat.
15-20 évvel ezelőtti technikával is találkozhatunk az önkormányzatoknál.
A gyermekének továbbra is illeték nélkül utalhat pénzt, de a testvérének már – adott összeg felett – nem.
Az adótanácsadás a tévhitekkel ellentétben a kis cégeknek sem luxus.
vezető elemző XTB Magyarország
Mennyi pénzzel érdemes tőzsdézni? Milyen brókerdíjakkal kell számolni?
tanácsadó Saldo Zrt.
A leggyakoribb kérdésekre a Tanácsadó rovatban válaszolunk
Egy szégyenpaddal kevesebb - A vártnál jobb lett a negyedéves GDP-adat, és ez a forintnak is lendületet adott
Érdemes sietni! - Ősztől drasztikusan emelkedhetnek az OKJ-tanfolyamok díjai
Csőtörés, vihar, beázás - Készenléti irodával is csökkentheti a váratlan költségeket