Júniusban dönthetnek az egyórás cégbejegyzésről

Hétfőn elkezdte a parlament a az egyórás cégbejegyzésről, a kft.-k törzstőkéjének leszállításáról szóló jogszabálytervezet általános vitáját, és a törvény zárószavazása június 4-én lehet – írja a Világgazdaság.

Ősztől a jelenlegi 3 millió helyett egymillió forintra csökken a kft.-k kötelező törzstőkeminimuma – áll a cégtörvényhez beadott szocialista módosító javaslatokból. Az eredeti tervezet még ötszázezer forintra mérsékelte volna ezt az összeget, de a mérték csökkentését egyébként elfogadó benyújtók szerint a hitelezők érdekét jobban szolgálja a magasabb limit.

Július 1-jétől egy munkaórára rövidül az egyszerűsített cégeljárás ügyintézési határideje, azaz a cégek ennyi idő alatt bejegyeztethetik alapítási, illetve változásbejegyzési kérelmüket.

Az igazságügyi tárca eredeti előterjesztése egy fontos újdonságot tartalmazott: bevezette volna az úgynevezett „ready made”, azaz az értékesítés céljából létrejött cégalapítás lehetőségét. A módosító indítványokból azonban kiderült, hogy a képviselők ennek hazai bevezetését nem tartják indokoltnak.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     10 alapelv
    Edward Ludbrook
    10 alapelv
    1403 Ft
    Eredeti ár: 1650 Ft
    Megtakarítás: 15%
     1000 termékdesign
    Eric Chan
    1000 termékdesign
    5946 Ft
    Eredeti ár: 6995 Ft
    Megtakarítás: 15%