Alaptalan az APEH-et eláztató hír

Könyvelők, és az adóhivatal visszajelzései szerint sem volt fennakadás a januári szja és járulékbevallás teljesítésében, jóllehet egy szoftverfejlesztő cég közleménye ezt állította. A hír már több internetes portálon is megjelent.

Semmi alapját nem találtuk annak a hozzánk is beérkezett sajtóközleménynek, amely hírként már több internetes portálon is megjelent. A szoftverfejlesztő cég közleményében azt állították, hogy a vállalkozások egy része nem tudta határidőre megfelelően teljesíteni januári bevallási kötelezettségét, mert a 1008-as bevallás keretprogramja még mindig nem végleges, és a sok látogató miatt csak lassan tölthető le az APEH honlapjáról.

Nem észlelték a fennakadást a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének tagjai, jelezte képviseletükben Oldal György, és az APEH is megerősítette, semmilyen rendellenességet nem tapasztaltak.
A szoftverfejlesztő cég hangsúlyozta, hogy semmiképp nem az APEH-ot hibáztatják a sajtóközleményükben vázolt problémák miatt.

A minden hónap 12-ig esedékes 1008-as nyomtatványon kell az SZJA-t és a nyugdíjjárulékot elektronikusan bevallani. A NYENYI adatlap megszűnésével az adózónak az idén már csak az APEH felé kell bevallást teljesítenie, a Nyugdíjbiztosítási Alap felé nem, azt az adóhivatal intézi.

Ajánlott lapok:

FN a Facebookon


A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

     1000 kereskedelmi grafika
    1000 kereskedelmi grafika
    5096 Ft
    Eredeti ár: 5995 Ft
    Megtakarítás: 15%
     10 szokás, ami gazdaggá tesz
    Keith Cameron Smith
    10 szokás, ami gazdaggá tesz
    1267 Ft
    Eredeti ár: 1490 Ft
    Megtakarítás: 15%